2p
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara januárban köti meg azokat az együttműködési megállapodásokat, amelyek a tavaly év végén megszavazott törvénymódosítás nyomán létrejövő gazdaságszerkezeti nyilvántartáshoz szükségesek.

Mindent tudnak majd

A Napi Gazdaságban megjelent cikk ismerteti, hogy az adatbázis létrehozásához több hónapra lesz szükség. A törvény szerint a nyilvántartásban szerepelnie kell egyebek között annak, hogy az egyes tagok mekkora és milyen művelési ágba tartozó földön gazdálkodnak, mekkora éves árbevételük származott agrárgazdasági tevékenységből, milyen jogcímeken, mekkora uniós és magyarországi támogatást vettek igénybe, valamint annak is, hogy milyen mezőgazdasági vagyoni értékű jogokkal rendelkeznek.

Az adatszolgáltatás kiterjed arra is, hogy a tagok agrárgazdasági tevékenységük során milyen épületeket, építményeket használnak, valamint milyen gazdaságszerkezet mellett mekkora feldolgozókapacitással rendelkeznek.

A kamara az adóhatóságtól minden év júliusáig térítésmentesen kapja meg a gazdálkodók árbevételéről szóló adatokat, június elejéig pedig a földhasználattal kapcsolatos adatokat az ingatlan-nyilvántartástól, a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivataltól pedig a tagok támogatásának adatait - olvasható a Napi Gazdaságban.

Mire jó az adatbázis?

Fő szabály szerint a tagra vonatkozó egyedi adatokat csak a kamara működésével összefüggő célra lehet felhasználni. Harmadik személy- a törvényi kivételektől eltekintve – csak a tag hozzájárulása esetén ismerheti meg a tagról a kamara által vezetett adatokat.

Hosszú távú cél a gazdaság szereplőiről való egységes és áttekinthető adatbázis felállítása. A kamara csak ezen adatbázisok megléte esetén tudja ellátni mindazon feladatait, amelyet törvény, illetve a kamara alapszabálya részére első sorban a gazdaság átláthatóvá tételével összefüggésben meghatároz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG