2p
Értékesítési gondok miatt a Földművelésügyi Minisztériumhoz fordult segítségért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara.

Rácz Imre, a szervezet elnöke elmondta, hogy a Nyírségben alacsony (a korán érő fajtáknál kilogrammonként 80-110 forint közötti felvásárlási árral) indult a meggyszezon, ráadásul a több ezer kistermelő várhatóan nem tudja majd értékesíteni a gyümölcsöt.

Mi lesz 20 ezer tonna gyümölccsel?

Szabolcsban mintegy négyezer hektár meggyültetvény van, és a termés jónak ígérkezik, még az idősebb fákon is, amelyek ötszáz és ezer hektár közötti nagyságú területet foglalnak el. A becslések szerint 15-20 ezer tonna meggynek nehéz lesz piacot találni, és főként a kevés fát gondozó, értékesítési szerződéssel nem rendelkező kistermelők vannak emiatt nagy bajban.

A nagy termelők piaci pozíciója sem jó, hiszen a 80-110 forint közötti felvásárlási ár a termelési költségeket, a növényápolás- és védelem, a szedés, valamint a szállítás költségeit sem, vagy alig fedezi. 

Az átvevők szerint az alacsony ár a túlkínálat, illetve az aszály miatt az átlagos 19-20 milliméteres gyümölcsmérettől elmaradó, csak 16-18 milliméteres meggy következménye. Ugyanakkor a termelők a felvásárlók és a feldolgozók kartellezéséről beszélnek, mert szerintük ilyen alacsony árat semmi nem indokol.

A szabolcsi agrárkamara elnöke szerint az a legfontosabb, hogy termés ne maradjon leszedetlenül a térségben, és legyen lehetőség a teljes mennyiség értékesítésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG