2p
Júliusban 1,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak.

Az előző év azonos időszakához képest 1,2 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak júliusban, a növényi termékek ára 1,2, az élő állatok és az állati termékek ára pedig 1,1 százalékkal kúszott feljebb a nyár közepén, ezt közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Megéri disznót tartani

Ebben a hónapban több termék ára is jelentősen drágult, a leglátványosabb drágulást a vágósertés árában láthattuk, ez 13,4 százalékkal nőtt, ami két éves rekordnak mondható: júliusban akár 411 forint kilónkénti felvásárlási árat is láthattak a gazdák. A gabonafélékért 2,9 százalékkal kellett többet fizetni, a búza 18 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica viszont 19 százalékkal drágult. A gyümölcsök ára 7,8 százalékkal csökkent, a krumpliért viszont ugyanennyivel többet kellett fizetni júliusban.

Szomorúak a tejtermelők

A tej felvásárlási ára tovább csökkent, az év első felében mintegy 12 százalékkal kúszott lejjebb, júliusban már csak 66 forint fizettek literenként a gazdáknak. A zöldségfélék ára 5,4 százalékkal nőtt az első hat hónapban, összesítve azonban érdemi elmozdulás nem mutatkozott az előző év azonos időszakához képest: a növényi termékek 2,5 százalékkal drágultak, az élő állatok és az állati termékek ára viszont 4,1 százalékkal csökkent az év első felében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:54
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez. 
Agrár Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszéltek a Klasszis Média ESG konferenciáján
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 10:13
Fenntarthatóság egy gyorsan változó világban. Csütörtökön konferenciát és díjátadót rendeznek. Tudósításunk a rendezvényről.
Agrár Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG