Czerván György kiemelt célként fogalmazta meg, hogy az állattenyésztési ágazat aránya a mezőgazdaság szerkezetén belül közelítse meg az 50 százalékot. Az államtitkár a sertéságazatról elmondta, hogy 2013 óta minden felmérés azt mutatja: tartósan hárommillió fölé emelkedett a sertésállomány, és az anyakoca-állomány is folyamatosan növekszik.
Emlékeztetett arra, hogy az élősertés és a hasított félsertés áfájának csökkentése után 2016-tól a sertés tőkehús áfáját is 5 százalékra mérséklik, amit a fogyasztók is meg fognak érezni az árak csökkenésében.
Az államtitkár jelezte továbbá: a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban jelentős hazai források állnak rendelkezésre az állattenyésztésre.
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





