2p
Számtalan módosítás jött a sertéspestis kezelését és az érintett állomány utáni kártalanítási procedúrát illetően.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A Nébih tájékoztatása szerint módosultak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alá vont területek, valamint megváltoztak az ártalmatlanított disznók után igényelhető állami kártalanítás szabályai. Bognár Lajos országos főállatorvos határozata az ország egész területén végrehajtandó intézkedéseket nevesíti és szabályozza, ennek értelmében a magas, közepes, illetve alacsony kockázatúnak minősülő területek besorolása a járványügyi helyzetnek megfelelően történt, amelyet a vadgazdálkodási egység kódszámával az egyes megyékre vonatkozóan a határozat egyik melléklete tételesen tartalmaz.

Változik az is, hogy hogyan kártalanítják az érintett gazdákat. A kártalanítási összegek az Országos Magyar Vadászkamara javaslata alapján kerültek a határozatba, amely a korábbinál pontosabban szabályozza például a közúti hulladékgyűjtést követő ártalmatlanítást. Az ASP szempontjából magas kockázatú területen az elhullott vaddisznók ártalmatlanításáért állatonként nettó 23 250 forint állami kártalanítás jár a járási főállatorvos teljesítés-igazolása alapján

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár “Bennünket Villány tesz naggyá!” – véli a Jammertal bor birtok tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 19:02
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
Agrár Nagyot zuhant a magyar mezőgazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 08:46
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
Agrár Megoszt egy fontos szakmát Magyar Péter terve
Szirmai S. Péter | 2024. december 6. 05:47
Jogi és közgazdasági nonszensz, politikai öngyilkosság lenne a zártkertek kisajátítása. Így értékelte lapunk kérdésére Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese Magyar Péter Debrecenben bejelentett földreformötletét.
Agrár NER-hektár: Lázár János és Mészáros Lőrinc hatalmas földüzletet kötött egymással
Vég Márton | 2024. december 4. 07:12
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.
Agrár Villányi Merlot a világ tetején
Natív tartalom | 2024. november 27. 16:48
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokról beszélgettünk dr. Szűcs Róberttel.
Agrár Spórolna egy jó pár ezrest? Már csak pár napja maradt 400 ezer autósnak
Privátbankár.hu | 2024. november 26. 09:05
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Agrár A lengyel gazdák szerint Ukrajna Dél-Amerikában lenne?
Privátbankár.hu | 2024. november 24. 12:46
A dühödt mezőgazdák az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi szerződés ellen egynapos blokáddal tiltakoztak.
Agrár Gabonaválság fenyegeti Európát
Bózsó Péter | 2024. november 22. 15:01
Egy sor tényező várhatóan a gyenge 2007 év utáni legalacsonyabb szintre fogja csökkenteni az EU gabonatermelését, ami megkongatta a vészharangot az ágazatban.
Agrár Dühös traktorosok lepik el London utcáit
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 16:01
Brit farmerek járműveikkel tiltakoznak az úgynevezett „traktoradó” ellen a brit fővárosban.
Agrár Az ukrán állam hallal kezdi az import élelmiszerek helyettesítését
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 19:51
Ukrajna import helyettesítési folyamatot kezdeményez az élelmiszerek állami beszerzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG