A Gyermelyi Zrt.-nél pénteken üzembe helyeztek egy 32 ezer tonnás gabonatároló rendszert és egy százezer tojótyúk befogadására képes, tojástermelésre szolgáló létesítményt - tájékoztatta a társaság marketingigazgató helyettese az MTI-t.
Bokros Gábor közölte, a két beruházás együttes értéke meghaladta az 1,7 milliárd forintot. Az automata ki- és betárolást, tisztítást, és szellőztetést biztosító új tárolórendszerrel 100 ezer tonnára nő a Gyermelyen egyidejűleg tárolható búza mennyisége, a tojástermelő kapacitás bővítésével pedig évente 140 millió darab, védjeggyel ellátott tojás kerül ki a gyermelyi farmokról.
A gabonatároló rendszer a társaság mindkét malmával összeköttetésben van és óránként 100 tonna anyagot képes betárolni. A silókon kívüli egyéb kiegészítő berendezések, szállítógépek magyar gyártmányúak, valamint a kivitelezési és elektromos terveket is magyar mérnökök készítették. A beruházás egymilliárd forintos összegéből 149 millió forintot uniós és hazai pályázati forrásból nyert a vállalat.
140 millió tojás évente
A vállalatcsoport máriahalmi tojófarmján egy 100 ezer férőhelyes modern istállót építettek, ezzel a vállalat 550 ezer tojótyúk férőhellyel rendelkezik, és a tervek szerint évi 140 millió tojást termel farmjain.
A zárt rendszerű tojástermelésben a magyar genetikai állományból származó naposcsibét a vállalat saját takarmányon neveli jércévé, majd innen kerülnek a tyúkok a tojótelepekre. A tojástermelés rendszere az előírásoknál szigorúbb takarmányozási, humán- és állathigiéniai gyakorlat alapján épült fel.
A tésztagyártással, liszt és tojás előállításával, valamint vetőmagtermeléssel foglalkozó cégcsoport az alapanyag-termeléstől kezdve a végtermékek értékesítéséig szinte mindent saját kézben tart. A közvetlenül 437 főt foglalkoztató, teljes egészében magyar magántulajdonban lévő cég évi 26 ezer tonna tésztát gyárt, amelynek 90 százalékát belföldön értékesíti. A gyermelyi tészta Magyarország piacvezető márkája, közel 33 százalékos részesedéssel.
A Gyermelyi Zrt. konszolidált árbevétele 2011-ben 18,6 milliárd, 2012-ben 18,1 milliárd forint volt. Beruházásokra 2011-ben 2,2 milliárdot, 2012-ben pedig 4,1 milliárd forintot fordítottak.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
11 perce
-
Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
32 perce
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
körülbelül 1 órája
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
13 órája
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
14 órája
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
15 órája
-
Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
15 órája
- Kapitány István is megszólalt a költségvetésről
- Kemény üzenetet küldött a Kreml Európának
- Újabb listán csúsztunk vissza, egyre nehezebb dolga lehet Kapitány Istvánéknak
- Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát
- Megtörte a csendet Orbán Viktor
- Elárulta a kormány, kinek mennyivel fog emelkedni a nyugdíja
- Vitézy Dávid újabb nagy balatoni bejelentéssel rukkolt elő
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Trump az amerikai gazdáknak kedvezne.
Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Egyelőre senki nem vállalta a támadást.
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Egyre kevésbé vagyunk startupbarát ország.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
A britek többsége ismét „brüsszeli igába“ hajtaná a fejét
06:13
-
A házilag készített végrendeletek legtöbbször érvénytelenek
05:25
-
Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast
16:57
-
Van bőven olyan lakás a piacon, amely megfelel a Wekerle Program árkorlátjának
15:35
-
Az európai turisztikai piac ugrásszerű növekedése várható, amiben Magyarország kiemelkedő lehetőségekre számíthat
14:13
-
Kezdődhet a lepukkant észak-balatoni vasútállomások felújítása
13:08
-
Tokaji borász: A természetet nem legyőzni kell, hanem megtanulni együtt élni vele
09:49
-
Spanyolországban egy éven belül már két súlyos vonatkatasztrófa történt
05:20
-
Északi szomszédainktól kivonul, Magyarországon egyelőre marad a Tesco
12:57
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
2026. november 1. 13:25
-
Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
2026. november 1. 08:21
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
2026. november 1. 14:24
-
Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
2026. november 1. 10:05

