Több tagállammal együtt Magyarország is felszólította az Európai Bizottságot, hogy éljen a felhatalmazásával, és hozzon olyan azonnali piaci intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a sertéstartók válsága még jobban elmélyüljön - jelentette ki Nagy István az uniós agrárminiszterek tanácsülését követően.
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartóknak és az Európai Unió ágazati szereplőinek soha nem látott nehézségekkel kell szembenézniük. Rövid idő alatt meredeken megemelkedtek az előállítás költségei a takarmányárak és az energiaköltségek. Ugyanebben az időszakban viszont az átadási árak drasztikusan csökkentek, így veszélyesen "kinyílt az olló." Ennek eredményeként ma már a leghatékonyabb gazdaságok számára is veszteséges a sertéstartás. Ez a helyzet pedig még rövidtávon sem tartható fenn - tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, az Európai Bizottság elutasította, hogy azonnali piaci védőintézkedésekre tegyen javaslatot. A segítségnyújtásra alkalmas lenne a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék is, ezért a sertéságazat problémáinak kezelése érdekében kezdeményezték ennek a válságalapnak a felhasználását. Ebből gyorssegélyt lehetne nyújtani az ágazat szereplőinek, azonban a bizottság ennek megnyitására sem tett javaslatot.
Az ománi partoknál kigyulladt egy tartályhajó.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




