A korábbiakkal ellentétben egy esetleges madárinfluenza járvány kitörése esetén csupán a járvánnyal érintett megye, és a korlátozás alatti területek veszítik el lehetőségüket élő baromfi, baromfihús, baromfi húskészítmény, tojás és tojáskészítmény szingapúri exportjára - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
A szingapúri Agro-Élelmiszer és Állategészségügyi Hatóság kedden értesítette a minisztériumot arról, hogy elismeri a magyar állategészségügyi felügyelet madárinfluenza elleni védekezéssel kapcsolatos előírásait, intézkedéseit.
Majd egy éves kiesés
A 2016-os magyarországi madárinfluenza járvány megjelenését követően a szingapúri illetékes hatóság az elsők között tiltotta meg Magyarország teljes területéről az élő baromfi, baromfihús, baromfi húskészítmény, tojás és tojáskészítmény befogadását. Magyarország 2017. augusztus 24-én nyerte vissza mentességét. A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) előírásainak megfelelő intézkedések bemutatását követően nyitottságot mutatott a szingapúri fél arra, hogy a jövőben ne az egész országra vonatkozzon a behozatali tilalom.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




