5p
-

105 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re (korábbi neve EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.) tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott le a Delta Technologies Nyrt.-nél (korábbi neve EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.), amelyben a kibocsátó közzétételeinek jogszabályi megfelelőségét vizsgálta, kiemelt figyelemmel a kibocsátó tavaly elhatározott alaptőke-emeléseihez kapcsolódó közzétételeire. Így a 2019. május 22-én eldöntött tőkeemelésre, s a tavaly július 30-án rendkívüli tájékoztatás keretében közzétett, a Delta Systems Kft. megvásárlására vonatkozó tranzakcióra, s az ahhoz kötődő alaptőke-emelésre is.

A célvizsgálat során az MNB – pl. előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzései során – olyan bizonyítékokat szerzett be, amelyek felvetették a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendelet (MAR) rendelkezéseinek megsértését.

A jegybank feltárta: a kibocsátó megsértette a tőkepiaci törvényt azzal, hogy a Delta Systems Kft. üzletrész adásvételi szerződésének aláírását követően nem tájékoztatta haladéktalanul (legkésőbb 1 munkanapon belül) a nyilvánosságot egy, a tranzakciót – s így az EST MEDIA tőzsdei részvény értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve – érintő információról. E jogsértéssel összefüggésben az MNB – 5 millió forint felügyeleti bírság kiszabása mellett – felszólította a kibocsátót: rendkívüli tájékoztatási kötelezettsége keretében haladéktalanul intézkedjen a vizsgált információ közzétételéről.

A Delta Technologies Nyrt. a célvizsgálatban emellett nem tudta igazolni, hogy a Delta Systems tranzakcióval összefüggésben közzétett, a Delta Systems Kft. 100 százalékos üzletrészéért fizetendő vételárat és a tranzakcióhoz kapcsolódó alaptőke-emelés során kibocsátandó új részvények kibocsátási árát szakmailag megalapozott módon határozta volna meg. A kibocsátó tehát a tranzakció kapcsán megalapozatlan információt tett közzé, végső soron hamis vagy félrevezető jelzést adhatott részvényei kereslete vagy ára vonatkozásában. Ezzel megsértette a MAR piaci manipuláció tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.Mindezek miatt a jegybank ma közzétett – a célvizsgálatot lezáró – határozatában megtiltotta számára a piaci manipulációra vonatkozó előírások jövőbeni megsértését és 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot is kiszabott a Delta Technologies Nyrt.-re.

Az MNB korábban felfüggesztette a Delta Technologies Nyrt. 2019. május 22-én elhatározott alaptőke-emelésével összefüggésben kibocsátott 156 millió darab törzsrészvényének a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-re történő bevezetéséhez készített tájékoztató jóváhagyására irányuló eljárását. A célvizsgálat miatt elrendelt felfüggesztést megszüntetve az MNB most felszólította a kibocsátót, hogy megállapításaival összhangban dolgozza át a tájékoztatóját.

Egy nyilvános értékpapír-kibocsátónak folyamatosan kiemelt figyelemmel kell lennie a közzétételei és a rá vonatkozó információk megalapozottsága – s ezen belül a közzétett információk egyes elemeinek, kapcsolódó döntéseinek alátámasztottsága, utólagos igazolhatósága – követelményére. A piaci manipuláció ugyanis nem kellően megalapozott közzététellel megvalósulhat úgy is, ha a kibocsátó a rá vonatkozó egyéb jogszabályi rendelkezéseknek egyébként eleget tesz. A kibocsátóknak ezért a MAR generális tilalma miatt ilyen esetben is kötelessége körültekintő módon és kellő mértékben megbizonyosodniuk arról, hogy tőkepiaci tevékenységük nem ütközik az uniós rendelet piaci manipulációt tiltó rendelkezéseibe, a közzétett információk valósak, megalapozottak, kellő mértékben alátámasztottak.

Célvizsgálata keretében az MNB tehát egyelőre azt állapította meg, hogy a Delta Systems tranzakcióval összefüggésben közzétett bizonyos információk nem megalapozottak. Ezen túlmenően a kibocsátó piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzete és annak várható alakulása, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektető részéről történő megítéléséhez szükséges adatok az engedélyezési eljárásban tovább vizsgálhatók.

Az MNB a célvizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján a kibocsátó feletti folyamatos felügyeleti tevékenysége keretében egy további határozatában – egyebek mellett – megállapította: a Delta Technologies Nyrt. a 2019. május 22-én elhatározott alaptőke-emeléssel összefüggésben tévesen azonosította a bennfentes információ keletkezésének időpontját. A bennfentes információt még ehhez a téves időponthoz képest is késve tette közzé, valamint a kapcsolódó bennfentes jegyzéket nem a MAR rendelkezéseinek megfelelően állította össze.

A Delta Systems Kft. megvásárlásával és a kapcsolódó alaptőke-emeléssel összefüggő 2019. július 30-i közzététel kapcsán pedig az MNB megállapította, hogy a kapcsolódó bennfentes információ keletkezésének időpontját a kibocsátó szintén tévesen határozta meg és az ehhez kapcsolódó bennfentes jegyzéket sem a MAR rendelkezéseinek megfelelően állította össze. Ezért és további jogsértések miatt összesen 19,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Delta Technologies Nyrt.-re.

Az MNB korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy piaci visszaélésekkel kapcsolatos hatósági vizsgálatok lefolytatásához elengedhetetlen a bennfentesek jegyzékének megfelelő vezetése. Arra is, hogy a tőkepiac szereplői számára alapvető fontosságú, hogy a nyilvános értékpapír-kibocsátók a bennfentes információkról a lehető leghamarabb tájékoztatást nyújtsanak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG