EPA/JEROME FAVRE |
Az egyébként dél-afrikai születésű üzletember 28 éves korára lett dollármilliomos, ma már milliárdos. Teljes vagyonát közel 12,5 milliárd dollárra becsülik, lévén olyan sikercégek köthetőek a nevéhez, mint a Tesla Motors, a SpaceX, vagy éppen a Paypal - írja a Time.
1. Nagyon szegényen élt
A gimnázium után a fiatal Elon Musk Kanadába ment és a kingstoni Queen’s University hallgatója lett. Részmunkaidős állásokból tartotta fent magát, és naponta egy dollár költött csak ételre, jellemzően csak virslit és narancsokat evett. A szigorú önkontroll meghozta az eredményét, a havi 30 dolláros étkezési költségvetésnek köszönhetően Amerikába tudott költözni.
2. Sztriptízbárja volt
Bár a pennsylvania-i egyetemen már Wharton ösztöndíjjal tanult, ez csak a tandíját fedezte, de a megélhetését nem. Musk összebarátkozott a ma már milliomos Adeo Ressivel, aki szintén nem kedvelte a kollégiumot, ezért közösen kibéreltek egy házat és szórakozóhelyet alakítottak ki benne.
3. Nem a Paypal eladása tette milliomossá
Sokan elfelejtetik, hogy Musk már azelőtt sem volt szegény, hogy eladta a Paypalt. A Zip2 GPS és online térkép fókuszú startup eladásából 22 milliót húzott be, a Compaq egyébként összesen 307 milliót fizetett a kis cégért.
4. A saját pénzét teszi a cégeibe
Nem az a típus, aki befektetőkre vagy hitelekre vár. Többször is bebizonyította, hogy nem fél hinni az ötleteire, például a Zip2-s üzletből kaszált pénzből 10 milliót nyomott bele az X.com-ba. Nem ismerős, ugye? Pedig ez lett későbbiekben az 1,5 milliárd dollárért eladott Paypal.
5. Majdnem tönkrement a Tesla miatt
Teljes vagyonát belenyomta a botladozó cégbe, olyannyira, hogy 2008-ban kölcsönökből tudta csak kifizetni a lakbérét.
6. A Tesla többször is közel járt a csődhöz
Hiába tolt bele irtózatos pénzeket Musk, a cég többször is nagyon közel járt a véghez. 2008-2009-ben a Daimler 50 milliós mentőinjekciója végül kihúzta a csávából, de 2013 elején ismételten bajba került. Musk már a Googlevel alkudozott az eladásról, de csodával határos módon helyreállt a vásárlói érdeklődés, és a Tesla összehozta az első pozitív negyedévét.
7. A SpaceX is majdnem tönkrement
2008-ban csakúgy, mint a Tesla, az űrcég is nagyon közel járt a véghez. Ami végül megmentette, az egy 1,6 milliárd dolláros kormányzati szerződés volt. Azóta a SpaceX és a NASA közel negyven rakétakilövésre szerződött, irtózatos pénzeket hozva ezzel Musknak.
8. Többet akart fizetni az első feleségének
Musk nyolc év házasság után akart elválni Justine Musk írónőtől, állítása szerint felesége minden ügyvédi díját és háztartási kiadását ő fizette. Elon egyébként eredetileg tett egy közel 80 millió dollár értékű megegyezési ajánlatot, de a nő ezt visszautasította, így a válás után végül csak 2 milliót kapott.
9. Furcsa házassági ügyek
Elon Musknak nincs szerencséje a nőkkel. 2010-ben elvette Talulah Riley színésznőt, akitől 2012-ben elvált. Riley ekkor 4,2 millió dollárt kapott, valamint megtarthatta Cartier és Gucci óráit, a gyémántékszereit, és a Tesla Roadsterét.
A pár aztán újból egymásra talált és 2013-ban összeházasodott, de 2015-ben megint beadták a válási papírokat. Musk felajánlott 16 millió dollárt a nőnek, de egyelőre úgy tűnik, hogy meggondolták magukat, mert a válást még mindig nem mondták ki.
10. Két háza van egymás mellett
Bel Air-ben vásárolt be ennyire, a nagyobbik ház közel 19 000 négyzetméteres, hat hálószobás, kilenc fürdőszobás, kandallós, öt autós garázsos villa, míg a kisebbik egy háromszobás parasztház külön vendégházzal.
Érdekesség, hogy bár Musk rendszeresen utazik a Tesla központjába, se lakása, se háza nincs a Szilícium-völgyben, hanem leginkább a Google-vezér Larry Page vendégszobájában tanyázik.
Elon Musk megérkezik a Simpson családhoz: