3p
A kontaktlencse gyártásával foglalkozó cég főleg exportra termel.

A Sauflon CL Kft. 180 új munkahelyet hoz létre Gyálon – jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Peer János, a Sauflon CL Kft. ügyvezető igazgatója szerdán a cég gyáli üzemében.

A beruházáshoz a Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyedi kormánydöntés alapján nyújt támogatást, a döntés-előkészítést, illetve a cég számára az optimális támogatási csomag kialakítását a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) végezte.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy Szijjártó Péter fogalmazott: a kormány célja, hogy a kihívásokkal küzdő világban a végbemenő változásokat a maga javára fordítsa, és a lehető legerősebb pozícióból tudjon nekivágni a válságot követő időszaknak, amihez szövetségesekre van szükség a nemzetközi gazdasági élet nagy szereplői közül is. Az angol vállalatcsoport kontaktlencse-gyártásának bázisa egyértelműen a Sauflon magyarországi cége - tette hozzá.

A magyar kormány célkitűzése, hogy Magyarországot Európa termelési központjává tegye, ehhez pedig a kontinens legversenyképesebb befektetési klímáját kell kínálni, ennek érdekében a kormány több nagy rendszer átszervezése mellett döntött - mondta az államtitkár.

Kiemelte: a cég termelése a magas hozzáadott érték és a magas technológia irányába tolódik, emellett a Sauflon CL Kft. teljes alapanyag-beszerzése 20 százalékban magyar beszállítóktól történik. Elmondta, ezért érthető, hogy a Miniszterelnökséghez tartozó HITA jelentős mértékben támogatja a Sauflon újabb beruházási döntéseit. A vállalat új beruházása hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, a magyar felsőoktatási rendszer sikerességéhez, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztéséhez, illetve közvetett munkahelyek teremtéséhez is.

Zömmel exportra termelnek

Peer János elmondta: az üzemben jelenleg közel hétszázan dolgoznak és egymillió lencsét gyártanak naponta, a kapacitást évi 35-40 százalékkal kívánják emelni. Hangsúlyozta: a társaság folyamatos képzéseket biztosít, minél több beszállítót kívánnak bevonni, s a magyarországi alapanyag-beszerzést távlatosan 40-60 százalékra szeretnék növelni.

A Sauflon CL Kft. 2007-óta folyamatosan fejleszti gyáli telephelyét. A mostani beruházás értéke több mint 10 millió euró, és a gyártási kapacitás közel napi 1,4 millió lencsére nő. A nyilvános cégadatok szerint a Sauflon CL Kft. a 2012. október 31-én zárult üzleti évében 6 milliárd 174 millió forint árbevételt ért el, szemben az előző üzleti év 4 milliárd 595 millió forintos árbevételével. A bevétel szinte egésze exportból származott. A cég a 2012-es üzleti évben 288 millió forintos adózás utáni eredményt ért el, míg egy évvel korábban 97 millió forintos veszteséget könyvelt el.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG