Papp Zoltán a gyár igazgatója elmondta, a 8300 négyzetméteres csarnok alapkövét nyár végén teszik le, a termelés pedig várhatóan 2014 nyarán indulhat el az új üzemrészben. A beruházáshoz a vállalat 932 millió forint, vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós forrásból. A bővítés után a foglalkoztatottak száma meghaladja a 730-at.
Tájékoztatása szerint a fejlesztéssel a termékek gyártási ciklusát rövidítik le, a mostani 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül majd el egy hátsó ablak. A beruházás után 2,3 millió hátsóüveg készülhet a fejlesztésbe bevont soron.
A harmadik legnagyobb a tatabányai
Az AGC Glass Hungary Kft. személygépkocsikhoz gyárt oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt a világ legnagyobb autógyárai számára. A vállalat 20 európai márkának szállít, 80 modellhez. 2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó üvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26-féle modellhez.
2013 januárjában a cég alkalmazottainak száma meghaladta a 630-at, 2012-ben 13,3 millió autóüveget gyártottak, árbevételük 22 milliárd forint volt.
A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és az egyetlen zöldmezős beruházás, innen kerül az európai piacra gyártott edzett autóüveg 60-70 százaléka.
Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autóüvegeket gyártó, japán tulajdonú AGC Glass Hungary. A beruházás három és fél milliárd forintba kerül.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
7 perce
-
Csökkenés az európai gáztőzsdén, a Brent olaj ára is 70 dollár alá esett
körülbelül 1 órája
-
Többszintes lakóházakat és családi házakat is ért orosz légicsapás Ukrajna-szerte
körülbelül 1 órája
-
Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
körülbelül 1 órája
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
2 órája
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2 órája
-
Folytatja a menetelést a Telekom, emelkedett a BUX is
3 órája
Mfor.hu Top24
- Hatalmas változás jön a budapesti közlekedésben április közepétől
- Hány nagybankra van szükség egy országban? Itt van az európai lista
- Rendeletet adott ki a kormány az energiahálózat védelméről
- Ezekben a kerületekben lehetnek olcsóbbak az új lakások a paneleknél
- Fülig érhet a szája, ha estére hagyta az euróváltást
- Jó hírt kaptak a távfűtéses lakásokban élők az Energiaügyi Minisztériumtól
- A magyarok kedvenc üdülőhelyeire indít járatokat a Wizz Air
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Nemzetközi
Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
A külügyminiszter beszélt erről egy videóban.
7 perce
Részvény / Deviza / Áru
Csökkenés az európai gáztőzsdén, a Brent olaj ára is 70 dollár alá esett
Az amerikai tőzsdén még nem indult be a nagyüzem.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
-
Lakásboom indult Magyarországon, kilőttek az építési engedélyek
16:59
-
Felrobbantotta a lakáshitelezést az Otthon Start
16:33
-
Logisztika 2026-ban: Így faraghatnak a költségeken a hazai webshopok a szállítás optimalizálásával
15:39
-
Így érdemes márciusi biztosítást kötni
14:09
-
Szembemegy Magyarország az EU-val
13:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Visszavonulóban az influenza
15:21
-
Közeledik a választás: ingyenes házi segítségnyújtás és tűzifa a rászorulóknak - döntött az egri közgyűlés
13:29
-
Sior: rajzok haza 69.
12:54
-
Indoklás nélkül söpörte le a vitás ügyeket a közgyűlés – sorra estek ki a napirendről a fontos egri kérdések
09:28
-
Ki fog kormányt alakítani a választás után? - SZAVAZÁS
08:56
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Orbán Viktor kormányrendeletet adott ki az energiahálózat védelméről
2026. február 26. 06:20
-
Megnőtt az esély az ukrajnai háború lezárására – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal
2026. február 26. 05:46
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2026. február 26. 15:14
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
2026. február 26. 15:41
-
Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
2026. február 26. 10:13

