1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

London főpolgármestere szerint a britek lusták és magukban keressék a hibát, amikor helyettük a szorgalmas kelet-európaiak kapják meg az állásokat.

Boris Johnson szerint a britek csak magukat hibáztathatják, mert szerinte a külföldi munkavállalók azonnal ugranak, ha menni kell, szemben honfitársaival. A főpolgármester elmondása szerint az utóbbi idők statisztikáiból az derül ki, hogy az újonnan meghirdetett 10 állás közül már csak egyet kapnak meg britek, a többi helyre külföldieket alkalmaznak.

Boris Johnson elmondta, hogy nem régiben beszélt egy londoni éttermek számára alkalmazottakat kereső HR szakemberrel, aki megerősítette, hogy az állások tizedét kapják már csak britek. A városvezető úgy látja, hogy emiatt nem lehet fújni a bevándorlókra, hiszen legálisan, az Unió biztosította jogokkal élve keresnek munkát a szigetországban.

Másfelől pedig szerinte közgazdasági analfabéta, aki azért szidja a külföldi munkavállalókat, mert képesek korán kelni, korán nyitni és gyakorlatilag az ő munkájuk eredményeként virágzik a londoni szállodai és éttermi gazdaság. Boris Johnson az előző munkáspárti oktatáspolitikát tartja felelősnek, amiért olyan oktatási rendszert vezettek be, ahonnan írni-olvasni alig-alig tudó fiatalok kerülnek ki. Nincs mit csodálkozni, ha alkalmasabb, vagy jobban képzett kelet-európaiakat alkalmaznak, akik képesek hibátlanul lejegyezni és átadni egy telefonüzenetet.

A legfrissebb adatok szerint Nagy-Britanniában november és idén január között a munkanélküliek száma elérte a kétmillió 520 ezret, ami 7,8 százalékos munkanélküli rátának felel meg. Ezen belül a 16 és 24 évesek között 21,2 százalékos a munkanélküliség, majdnem egymillió fiatal brit keres állást jelenleg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG