2p
Rengeteget egyszerűsödött az év elejétől a duális képzések szervezése.

A nemzetgazdasági tárca eddig is együttműködött a külföldi kamarákkal a duális képzésben, a jövőben ezen a téren még inkább szeretné erősíteni az együttműködést - mondta Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten a Swisscham Hungary Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara és együttműködő partnerei, egyebek között a Joint Venture Szövetség, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által rendezett konferencián.

Egyszerű, de nagyszerű

A helyettes államtitkár elmondta: az év elejétől a duális képzésben számos egyszerűsítést vezettek be. Ezek egy része azt teszi lehetővé, hogy a cégek, amelyek eddig pályázat útján jutottak hozzá a duális képzésben szerezhető állami támogatáshoz, most a költségeket egyszerűen levonhatják a szakképzési hozzájárulásukból - tette hozzá.

Ha a költségek a fizetendő szakképzési hozzájárulást meghaladják, akkor még forrást is igényelhetnek a Nemzeti Foglalkoztatási Alaptól - mutatott rá az NGM helyettes államtitkára.

Odrobina László a duális képzés legnagyobb előnyének nevezte, hogy azon a téren ad jelentős szakmai többletet, ahol a munkáltatók eddig hiányt szenvedtek, vagyis az "életszerű körülmények között" végzett szakmai gyakorlat terén. Az állami szabályozással azt szeretnék segíteni, hogy a vállalkozások minél inkább részesei legyenek a gyakorlati képzésnek - fejtette ki.

Fizetik a tanárt

Az új szabályok része az is, hogy míg korábban a tanműlyek fejlesztéséhez kapcsolódó beruházási támogatásra pályázni kellett, most ezt "automatikusan" igényelni tudják a cégek - mondta a helyettes államtitkár.

Odrobina László elmondta: a kis- és középvállalkozások számára új lehetőség, hogy a duális képzésben résztvevő oktatók bérét elszámolhatják, és emellett az is előnyt jelent, hogy a kizárólag képzési célú tanműhelyek fenntartására is igényelhető támogatás.

Az NGM helyettes államtitkára szerint a duális képzés növekvő népszerűségét mutatja, hogy a gazdálkodó szervezetek és a tanulók által kötött tanulószerződések száma egyre nő, a demográfiai okokból csökkenő tanulólétszám és a gazdasági válság ellenére a 2010. évi több mint 52 600 tanulószerződésről 2015 végére a számuk meghaladta az 54 200-at.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG