Az újság értesülései szerint az INA hatékonyságnövelés és költségkímélés céljából komolyan fontolgatja, hogy mintegy 400 benzinkútját és - az összesen 9 ezerből - 2000 dolgozóját külön vállalatba szervezi ki.
A kőolajszármazékok piaci helyzete rugalmasságot követel a vállalattól az üzletág hosszú távú fenntarthatóságának érdekében - idézi a lap a vállalat álláspontját, hozzátéve, hogy az olajtársaság további működési modelleket is vizsgál, és egyelőre nincs végleges döntés.
A szakszervezetek elutasítják a dolgozók kiszervezését
A cikk szerint tavaly az INA 30 százalékkal csökkentette volna a benzinkutasok bérét. Ezt azonban a szakszervezetek elutasították. A dolgozók a mostani kiszervezést is elfogadhatatlannak tartják, mert az a munkaszerződésük felbontását és új munkaviszony létesítését jelentené. Attól tartanak, hogy ezáltal változna a fizetésük, és elveszítenék munkaidejük folyamatosságát.
A szakszervezetek olvasatában a felkínált modell a Mol magyarországi kútjainak működési modelljét mintázza, amelyek többsége bérelt vagy franchise rendszerben dolgozik - állapítja meg a cikk.
Maja Rilovic, az INAS szakszervezet elnöke a lapnak azt mondta, hogy a javaslatot kedden hivatalosan is elutasították. Rilovic szerint a Mol azt tervezi, hogy csak a kiskereskedelmi dolgozókat szervezi ki a cégből, míg az üzletág vagyona továbbra is az INA-ban maradna.
Megkérdőjelezve annak törvényes kivitelezhetőségét, a szakszervezeti elnök úgy véli, hogy a kiszervezéssel sérülne a részvényesi szerződés, ezért a horvát kormány reakcióját hiányolja.
A lap nem hivatalos értesülései szerint a kormány a kérdést a "Molhoz fűződő partnerségi kapcsolatának újbóli definiálása kontextusában fogja vizsgálni".
Az INA dolgozói jól keresnek a többi benzinkutashoz képest
Az INA benzinkutas alkalmazottjai jelentősen többet keresnek, mint a Tifon, Petrol, Lukoil vagy OMV kútjainál dolgozók: míg az INA-sok fizetése legkevesebb havi nettó 5000 kuna (mintegy 200 ezer forint), addig a többieknél havi 3500 kuna (mintegy 140 ezer forint) már jó fizetésnek számít. Az éjszakai, ünnepnapi és egyéb pótlékokkal együtt a forgalmasabb INA-kutak dolgozói akár havi nettó 9000 kunát (360 ezer forintot) is megkereshetnek - ismerteti a Poslovni dnevnik meg nem nevezett INA szakszervezeti forrásra hivatkozva.
Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?
Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!
2025. június 25. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Az emberiséget elpusztíthatják a gépek – figyelmeztet a mesterséges intelligencia keresztapja
8 órája
-
Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
8 órája
-
Az amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal
9 órája
-
Ülésezik a magyar Védelmi Tanács
10 órája
-
Puzsér Róbert: Magyar Péter robbanókeveréke ellenállhatatlan!
10 órája
-
Irán külügyminisztere Moszkvába utazik, hogy „egyeztessen” Putyinnal
11 órája
-
Franciaország aggódik és elhatárolja magát
11 órája
- Rengeteg pénzt keresnek a haláluk után: itt vannak a számok
- Donald Trump a földalatti iráni dúsító üzemet bombáztatta
- Nagy Márton valószínűleg elmondja majd, hogy minek örülhetünk
- Szijjártó Péter határozottan kéri a regisztrációt
- Házhoz vitte a Momentum a Pride-ot, de nem akárhová
- „Lesz osztogatás, a fosztogatás már régóta megy…” – nem sikerült meggyőzni az internet népét
- Hadházy Ákosnak nem teszik a válasz
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Most kezdhetnek aggódni Iránban: megmozdult az amerikai légierő 2025. június 16. 11:58
- És akkor leszállt Netanjahu titkos gépe Moszkvában – mit lép Putyin az iráni háborúban? 2025. június 22. 06:04
- Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak 2025. június 20. 11:01
- Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek 2025. május 28. 10:19
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem 2025. június 7. 08:58
- Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró 2025. június 2. 07:45
Az amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal
Csak Irán atomfegyver-programjával.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42



-
Akadály vagy lehetőség, ha több generáció dolgozik egy munkahelyen?
16:04
-
Hamarosan nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között
14:02
-
Megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek
13:01
-
Fájdalmas folyamat zajlik a vidéki újépítésű ingatlanoknál
12:12
-
Hallott már a béke-részvényekről? Ezek lehetnek most a nyerő befektetések
12:12
-
Elhunyt Bozsik Péter, az Egri Vízmű Sport Club vízilabdázója
17:24
-
Irodalom és tea a Gárdonyi-kertben – indul az Ötórai tea programsorozat
16:50
-
Amerikai légicsapás iráni atomlétesítmények ellen – Trump szerint „elérkezett a béke”, Irán Izraelt vette célba válaszul
09:34
-
Majorette parádé Egerben
15:26
-
Több forrásból is javul a klímakomfort az egri kórházban
09:00
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
És akkor leszállt Netanjahu titkos gépe Moszkvában – mit lép Putyin az iráni háborúban?
2025. június 22. 06:04
-
Kína és az arab világ egyre idegesebb az izraeli-iráni háború miatt
2025. június 22. 10:12
-
Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
2025. június 22. 16:20
-
Az Egyesült Államok belépett az Irán elleni háborúba
2025. június 22. 07:55
-
Az amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal
2025. június 22. 15:48
