4p
Ismét kiélezett mérkőzéseket hozott vasárnap a parlamenti képviselők, állami vezetők és volt miniszterek Tisztelt Ász! tenisztornája a Park Teniszklubban. Ez nem csak verseny, hanem a sportbarátok találkozója volt.

Csoportmérkőzésekkel indult a verseny, amelyek során a hasonló tenisztudású párosok játszottak körmérkőzést a továbbjutásért. Volt olyan csoport, amelyben hármas holtverseny alakult ki, így csak a nyert és a vesztett játékok aránya döntött. A helyezésekért vívott szettek javarészt egy-egy ponton múltak. Végül nyolc kategóriában hirdetettek győztest a szervezők: a HGS PR Ügynökség és a Parlament Sportegyesület.

A negyvenkettedik Tisztelt Ász! tenisztorna fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára volt.

A versenyzők között voltak többek között dr. Pintér Sándor belügyminiszter, dr. Beneda Attila az EMMI helyettes államtitkára, Dankó Béla országgyűlési képviselő (FIDESZ-MPSZ), Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, dr. Gondos Miklós az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Hodruszky Csaba a XVIII. kerületi Kormányhivatal vezetője, Kiss-Parciu Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Kiss Elemér volt miniszter, Manninger Jenő országgyűlési képviselő (FIDESZ-MPSz), dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, dr. Sárfalvi Péter az EMMI sportért felelős helyettes-államtitkára, Sonkodi Balázs a Miniszterelnökség miniszteri tanácsadója, dr. Stumpf István volt miniszter és alkotmánybíró, valamint Takács Szabolcs a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa.

A volt országgyűlési képviselők közül részt vettek: dr. Baja Ferenc (MSZP, volt miniszter), dr. Bohács Zsolt (FIDESZ-MPSz), dr. Fazakas Szabolcs (MSZP, volt miniszter), dr. Gógl Árpád (FIDESZ-MPSz, volt miniszter), Gúr Nándor (MSZP), Hónig Péter (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP, volt miniszter), dr. Karl Imre (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ), dr. Molnár Attila (FIDESZ-MPSz, jelenleg Komárom polgármestere), Puch László (MSZP), Sági István (FIDESZ-MPSz), dr. Steiner Pál (MSZP), Szabó István (FIDESZ-MPSz), dr. Varga István (FIDESZ-MPSz), Varga József (FIDESZ-MPSz), Varga Zoltán (MSZP, volt miniszter).

A Tisztelt Ász! tenisztorna legalább annyira verseny, mint sportbaráti találkozó. A mérkőzések közötti beszélgetések mellett ezt bizonyította az is, hogy dr. Mádi László (volt FIDESZ-MPSz-es országgyűlési képviselő, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértője) és Molnár Gyula MSZP-s országgyűlési képviselő is kilátogattak az eseményre, habár ezúttal nem tudtak indulni a tenisztornán.

Az eseményt Dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő (FIDESZ-MPSZ), a Magyar Tenisz Szövetség elnöke nyitotta meg, majd adta át a díjakat. Szintén díjátadók voltak dr. Sárfalvi Péter az EMMI sportért felelős helyettes-államtitkára, Ács Zsuzsa a privatbankar.hu ügyvezetője, Forgács István versenyigazgató a HGS PR Ügynökség ügyvezető igazgatója, Juhász Zsolt az Izsáki Házitészta Kft. kereskedelmi igazgatója, Justin István a Szamos Marcipán Kft. ügyvezetője és Pásztor András az mfor.hu ügyvezetője.

A teniszben szerzett jártasság alapján, nyolc ágon zajló versenyen több mint ötven mérkőzésen dőlt el a dobogós helyek sorsa.

A 42. Tisztelt Ász! tenisztorna dobogós helyezettjei lettek:

Agassi ág:

I. Sonkodi Balázs - Justin István

Kiss Parciu Péter - Tárczy György

II. Szűcs Lajos – Bohács Zsolt

Molnár Attila – Becker Balázs

Becker ág:

I. Sági István – Tanka Attila

II. Stumpf István - Balázs György

III. Karl Imre – Gondos Miklós

Homonnay Géza – Magyar Atilla

Nadal ág:

I. Pajtók Gábor – Beneda Attila

II. Sepsey Tamás – Polyák László

III. Buda Dóra – Szabó István

Sampras ág:

I. Szűcs Gábor – Harmat Tamás

II. Dankó Béla – Tuska Tibor

III. Fazakas Szabolcs – Harcsár István

Juhász Ferenc – Varga Zoltán

Federer ág:

I. Pintér Sándor – Nagyiványi Tamás

II. Gúr Nándor – Karácsony Mihály

III. Manninger Jenő – Erdei Ferenc

Sárfalvi Pétert – Dorozsmai Gábor

Djokovic ág:

I. Hónig Péter - Kiss Elemér

II. Varga József – Hodruszky Csaba

III. Füredi Károly – Németh Antal

Murray ág:

I. Varga István – Lehocky Tamás

II. Domokos László – Nagy Csilla

III. Takács Szabolcs- Pakányi Pál

McEnroe ág:

I. Gógl Árpád – Spenik Vladimir

II. Steiner Pál – Budai Ferenc

III. Lakos Imre – Egerssy Lajos

Az esemény kiemelt támogatói:

  • Magyar Tenisz Szövetség
  • E.ON Hungária Zrt.

Támogatók:

  • Porsche Hungária Kft.
  • Izsáki Házitészta Kft.
  • Basic Line Kft. (HEAD)
  • Szamos Marcipán

Média támogatók:

  • mfor.hu
  • Mix Magazin
  • piacesprofit.hu
  • privatbankar.hu
Címkék: Karrier Tenisztorna
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG