3p
Az ajkai kórház főigazgatója szerint a vállalkozóként dolgozó aneszteziológusok szerződtetésénél farkastörvények uralkodnak. Az intézmény már pótolta a távozó orvosokat.
Forrás: Ajkai Szó

A fizetésük megkétszerezését kérték a kórház vezetésétől azok az aneszteziológus orvosok, akik szeptemberben egyszerre mondtak fel az intenzív osztályon – mondta el Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója az Echo TV Napi Aktuális című műsorában. Azt kérdezték tőle, hogy igazak-e azok a sajtóhírek, miszerint az orvosok 1,5-2 millióról 3 millió forintra akarták emeltetni bérüket.

Amúgy is többet keresnek

A főigazgató konkrét számot nem kívánt közölni. Beszélt viszont arról, hogy az intenzív, a sürgősségi és a traumatológiai osztályon alapból többet keresnek a dolgozók, mint máshol. Ezen a három osztályon ugyanis a jogszabály szerint 30 ezer forintos havi pótlék jár, amit még kiegészít a munkáltatói támogatás.

Szerinte Magyarországon a nővérek bére átlagban  250 és 400 ezer forint között mozog, túlóráktól, szakképesítéstől és életkortól függően. A munkavállalóként dolgozó aneszteziológusok bérét szintén bértábla rögzíti, ha viszont vállalkozóként dolgoznak a kórházban, akkor a juttatásuk alku tárgya.

Ilyenkor azok a „farkastörvények” érvényesek, „amelyek az intézmény érdekeit kell hogy képviseljék” – fogalmazott a főigazgató. Ezzel feltehetően arra utalt, hogy hiány van altatóorvosokból, akikért versenyeznek a kórházak.

Havi bruttó egymillió

Mint arról beszámoltunk, az  Ajkai Szó című önkormányzati lap korábban bemutatott egy számlát, amely állítólag egy helyi aneszteziológustól származik. Ő ötezer forintos órabérben dolgozott Ajkán, amiből – túlórával együtt – havi szinten bruttó 960 ezer forint bevétele származott. Mivel a feladatot vállalkozóként látta el, ebből az összegből még ki kellett fizetnie az adóját, valamint a vállalkozása egyéb költségeit.

Szeptemberben az ajkai intenzív osztályon az összes nővér és az összes orvos beadta felmondását. Nagy Zoltán szerint a távozókat sikerült pótolni: hat aneszteziológussal már szerződést kötöttek, és folyamatban van a szerződéskötés az új osztályvezetővel is. Hozzátette: a betegek ellátása zavartalan, és a későbbiekben is az lesz.

Az Állami Egészségügyi Ellátó korábban szintén az közölte, hogy a kórház vezetősége azért nem teljesítette a „magas bérköveteléseket”, mivel az komoly bérfeszültséget okozott volna az intézményen belül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG