2p
A kormány most 650 ezret ad havonta annak, aki egy kis csárdással és beszélgetéssel népszerűsíti valahol külföldön a magyar kultúrát.
Kép forrása: Wikipédia

Álommeló a fiataloknak

A VS.hu információi szerint a Miniszterelnökség idén is kiírta a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjat, amelyre ebben az évben már kétszer annyi fizetést szánnak havonta egy embernek, mint tavaly. A pályázat lényege, hogy olyan 20 év feletti fiatalok ápolják a magyar hagyományokat a határainkon túl, akik eddig valamilyen közösségi, közösségszervező, hagyományőrző vagy egyéb tevékenységekben vettek részt. A kormány korábban példaként a cserkészetet, a néptáncot, a magyar nyelvoktatást és az énekkarban való részvételt említette.

Választék bőven van

A jelenlegi kiírás szerint idén száz fő vehet részt a programban. A pályázóknak legkésőbb március 15-ig van módja jelentkezni. A tényleges munka idén nyártól vagy ősztől kezdődne a kiválasztott országtól függően és egészen 2017 júniusáig tartana.

A program részeként Ausztriába, Belgiumba, Ciprusra, az Egyesült Királyságba, Finnországba, Franciaországba, Hollandiába, Írországba, Németországba, Norvégiába, Olaszországba, Portugáliába, Svájcba, Svédországba, Törökországba, az Egyesült Államokba, Ausztráliába, Dél-Afrikába, Kanadába, Argentínába, Brazíliába, Uruguayba, Chilébe, Új-Zélandra lehet utazni - írja lap.

Amennyiben felkeltettük valakinek az érdeklődését a pályázat hivatalos kiírását itt találja!

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG