1p
Rendszeres sportolással megelőzhető a nátha és az influenza, de ha már megbetegedtünk, akár árthat is az intenzív testmozgás
A hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk be és az influenzát sem könnyű ilyenkor elkerülni. Miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek. Dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom sportorvosa az elővigyázatosságra hívja fel a figyelmet - írja közleményében a oxygenmedical.hu

Az American College of Sports Medicine (ACSM) ajánlása szerint a hét legalább 5 napján végzett 30 perces, közepes intenzitású edzés hatékony védelmet jelent a felsőlégúti fertőzésekkel szemben. Ugyanakkor a túlzásba vitt, intenzív mozgás éppen az ellenkező hatást fejtheti ki: legyengíti az immunrendszert, ezáltal pedig szabad utat enged a vírusoknak, baktériumoknak. A fitness megszállottjainak viszont jó hír, hogy a hét legtöbb napján végzett 30-60 perces edzés legalább 40 százalékkal képes csökkenteni a betegségben töltött napok számát – a megfázások szezonjában.
 
Dr. Bányai Tamás tanácsai arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű betegséggel mennyit mozoghatunk:

Ha csak megfáztunk, orrfolyással, torokfájással küszködünk, és a tüneteink könnyebbek, egy visszafogott edzés még megengedett lehet. Az intenzívebb edzés azonban csak a teljes tünetmentesség után néhány nappal kezdhető el. 

Tévhitnek bizonyult az a veszélyes hiedelem, miszerint a betegséget a sportolás során fellépő intenzív verejtékezéssel ki lehet „izzadni”. Semmiféle adat nem támasztja alá ugyanis, hogy az erőteljes edzés segíteni a betegségek kúrálásában.

Mindenképpen ágyban kell maradni, ha a betegség kiterjedtebb és súlyosabb tüneteket okoz. Vagyis eszünkbe se jusson edzeni, ha légzőrendszeri fertőzésünk van, ha lázzal, nyelési nehézségekkel, és erős fájdalmakkal küszködünk. Ilyenkor lehetőség szerint az egész napot pihenéssel kell tölteni.


A visszatéréssel sem szabad kapkodni. Ha súlyosabb vírusfertőzésből, influenzából épültünk fel, a tünetek megszűnése után mindenképpen iktassunk be egy kéthetes pihenést, és utána is csak fokozatosan növeljük a terhelést.

Vagyis összefoglalva, enyhébb tüneteknél még jót is tehet egy kis mozgás, séta vagy könnyebb testmozgás, de fontos tudatosítanunk, hogy a komoly betegség csak úgy gyógyulhat meg, ha a pihenéssel megadjuk az esélyt a szervezetnek a felépülésre - áll a közleményben.

Érdekes megfigyelés ugyanakkor, hogy a közepesen intenzív, rendszeres mozgást végző embereknél az influenza elleni oltás kevesebb mellékhatást okoz és könnyebben is vészelik át az egyéb szezonális betegségeket.


Privátbankár

Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG