A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a tavaly december és idén február közötti időszakban 502 ezer fő volt a munkanélküliek száma, ami az egy évvel korábbi 11,6 százalékossal megegyező munkanélküliségi rátának felel meg. A foglalkoztatási adat jobb, mint a tavalyi, de téli hónapokban visszaesett a dolgozók száma az év a nyári és az őszi hónapokhoz képest a szezonális munkák miatt.
Az adatok alapján továbbra is pozitív tendencia érvényesül a kormányzati politikában kiemelt szerepet játszó foglalkoztatottság terén, mivel tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának több mint két és fél éve tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Ugyancsak pozitívumnak értékelte az NGM, hogy a 15-24 éves korcsoport foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, míg az idősebb, 55-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Ebben már érezteti pozitív hatását a kormány munkahelyvédelmi akcióterve, mely jelentős adókedvezmény érvényesítését teszi lehetővé a 25 év alatti és 55 év feletti munkavállalók után - jelzi az NGM.
Nem lesz áttörés a foglalkoztatás terén
Szezonális hatásoknak tudható be, hogy az őszhöz képest 2012 decembere és 2013 februárja között csökkent a foglalkoztatottság. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú adatok szerint 2011 végén - a szezonális hatások ellenére is - kisebb volt a visszaesés a foglalkoztatottak számában - mondta Nyeste Orsolya, az Erste elemzője.
Az Erste szakértője magyarázatként kifejtette, hogy tavaly nőtt a foglalkoztatás - amihez a közfoglalkoztatás szerepe is hozzájárult -, ugyanakkor vélhetően nem azokban a szegmensekben lett több embernek munkája, ahol ez tartósan fennmaradhatott volna. Összességében tehát a közmunkák kifutásával azonnal visszaesés jelentkezik a foglalkoztatottságban - mondta az elemző.
Nyeste Orsolya szerint - mivel tavaly év végén a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a bruttó hazai termék (GDP),- nem meglepő a mostani foglalkoztatási adat. Idén is csak lassú javulás várható a gazdaságban, így a foglalkoztatottak száma sem fog jelentősen nőni, nem várható áttörés. Erre csak akkor lehetne számítani, ha a versenyszférában is egyértelmű foglalkoztatásbővülés lenne. Az Erste előrejelzése szerint 2013-ban a tavalyihoz hasonló, 10,8-11 százalékos munkanélküliségi ráta várható - ismertette Nyeste Orsolya.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
17 perce
-
Mindenki túlélhette volna a borzalmas koreai légikatasztrófát egy friss jelentés szerint
38 perce
-
Grönland miatt az EU új európai biztonsági stratégián dolgozik
körülbelül 1 órája
-
A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
körülbelül 1 órája
-
Mi történt? Az USA felfüggeszti a vízumok elbírálását
körülbelül 1 órája
-
A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
2 órája
-
Az USA lefoglalta a hatodik venezuelai tankerhajót
2 órája
- Nagy Mártonék meg akarják lepni az éttermek tulajdonosait
- Lecsúszott estére a forintárfolyam
- Nagyra kerekedik a szeme, ha meglátja a dízel árváltozását
- Nagyon bepöccent Magyar Péter
- Bécsben tudtuk meg, hogy mennyivel nőhet idén a magyar gazdaság
- Most igazán jelentős bírságot szabtak ki Balázsékra
- Mi történt? Idén az iskolák nem kaptak ajánlást a Klebelsberg Központtól a gimnáziumi felvételihez
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
A brüsszeli lap szerint idén a magyar a legfontosabb választás az EU-ban.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Pozitív fordulat a cégvilágban: újra mernek tervezni a vállalkozások
16:56
-
A japán autók nimbuszát Európában nem tudta megrendíteni a kínai nyomulás, sőt rekordeladás történt
15:57
-
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban
15:30
-
Cukor, édesség, érc: ezek húzták fel a német nagykereskedelmi árakat
14:24
-
Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába
13:37
-
Igazgatóváltás a CPI Hotels budapesti csoportjának élén
15:46
-
Hét százalékos áfa a németeknél – éttermekben és a cateringnél is
13:43
-
Módosul a Wizz Air közel-keleti járatainak útvonala
12:41
-
A szakmai szervezetek tiltakoztak – újratárgyalják a hazai útdíjrendszert
11:30
-
Lufthansa: nem közlekednek az izraeli éjszakai járatok
10:49
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
2026. január 15. 06:40
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Így reagált a tőzsde a Mol nagy bejelentésére
2026. január 14. 19:08
-
Nem csak Dánia küld katonákat Grönlandra
2026. január 14. 19:47
-
Donald Trump meghátrált Kína erejétől
2026. január 15. 07:40

