4p
Megszületett a döntés a köznevelési intézmények és gyakorlóiskolák összevonásával kapcsolatban: kilenc helyen rendelt el fenntartóváltást a Klik.
Maruzsa Zoltán szerint csak a fenntartót váltják le.

 

Közlése szerint hetven köznevelési intézmény és negyven gyakorlóiskola közül kilencnél látták, hogy probléma van és a fenntartóváltás indokolt lehet.

Valamennyi intézménynél a tárca és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) részéről az a vállalás, hogy változatlan profillal, anyagi kondíciók mellett és egységes működési rendben folytathatják a tevékenységüket, csak és kizárólag fenntartóváltásról van szó - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Jelezte: bíznak benne, hogy az intézkedésnek egyfajta profiltisztító hatása lesz a felsőoktatás számára, és segíti annak áttekintését, hogy a felsőoktatási intézményrendszer megfelelő struktúrában látja-e el a feladatait.

Nem spórolnak

Pénzügyi megtakarítás nem volt célja az átszervezésnek - rögzítette helyettes államtitkár. Hozzátette, létszámcsökkentés szintén nem merült fel, és nem látja okát, hogy az intézmények dolgozókat küldjenek el. Ilyen elvárás sincs, a tanulólétszám nem változik és mindenki az épületeiben marad - jelentette ki.

Maruzsa Zoltán kiemelte, az intézmények valamennyi pedagógus és nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott dolgozóját átveszik, a jelenlegi intézményvezetők a jogszabályok alapján kitöltik mandátumukat. A beiskolázási körzet nem változik, és további összevonás, átszervezés sem lesz.

Ezek az érintett intézmények

Maruzsa Zoltán ismertette: a Debreceni Egyetemen összevonják az Arany János Gyakorlóiskolát, a Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolát és a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumot, így létrejön a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma nem érintett az összevonásban, változatlan formában működik tovább.

A bajai Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskoláját átadják a Klik-nek, a Kaposvári Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumát szintén. A Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája is a Klikhez kerül.

A Nyugat- magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Győrben továbbra is az egyetem fenntartásában marad.

Az egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskolája és Kollégiuma Sopronban a földművelésügyi tárca fenntartásába kerül, így részévé válik az agrárszakképző intézmények rendszerének.

A Pécsi Tudományegyetemen összevonják a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolát, a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskolát, az 1. számú Gyakorló Általános Iskola és Óvodát, így létrejön a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda, mely a jelenleginél hatékonyabb szervezeti kereteket biztosít majd.

A Szent István Egyetem Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberényben a Klikhez kerül.
A változtatások között említette Maruzsa Zoltán a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola és a Szegedi Tudomány Egyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma összevonását, így létrejön a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola.

Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy a pedagógusképzésben kötelező szakmai gyakorlatot biztosító gyakorlóiskolák rendszerét a felsőoktatási stratégia alapján vizsgálták át komplex módon. 
Felidézte, hogy a véleményezési folyamat május közepén zárult le, az eredmények ismeretében május végéig folytatódtak a tárgyalások az érintett felsőoktatási intézmények, a gyakorlóiskolák és a tárca illetékes vezetői között.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG