1p
Az OEP nyilvánosságra hozta az egyes betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek általa meghatározott, "elvárt árát"
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nyilvánosságra hozta az egyes betegségek kezelésére szolgáló, szakmai szempontból azonosnak tekintett gyógyszerek általa meghatározott, "elvárt árát".

Az OEP kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a korábbi években megkezdett munkát folytatva újabb betegségcsoportok - egyebek mellett az asztma és a prosztatadaganatok - esetében is megkezdte a finanszírozási eljárásrendek, az úgynevezett protokollok kidolgozását.

Az idei évtől hatályos jogszabályok alapján az új finanszírozási protokollok kidolgozásakor az OEP-nek az érintett gyógyszerek körét felül kell vizsgálnia, és az illetékes szakmai kollégiummal, valamint az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézettel egyeztetve meg kell határoznia azok úgynevezett elvárt árát.

Az elvárt árakról szóló tájékoztatást az egészségbiztosító hétfőn tette közzé a honlapján. A gyógyszergyártóknak és -forgalmazóknak egy hónapjuk van arra, hogy az elvárt árak meghatározásával kapcsolatban észrevételt tegyenek. Ezt követően az OEP kialakítja a "végleges elvárt árakat", majd a forgalmazóknak további harminc napjuk lesz arra, hogy benyújtsák az árcsökkentésre vonatkozó beadványukat.

A közlemény szerint az így kialakított új árak alapján határozzák meg, hogy a finanszírozási protokollban egy-egy betegség kezelésére szolgáló, szakmai szempontból azonosnak tekintett medicina közül melyik hányadik helyet foglalja el a sorban finanszírozási szempontból. Az adott csoportban a legkedvezőbb árú készítmény kerül az első helyre, ez azt jelenti, hogy a protokoll kihirdetése után ezt a gyógyszert alkalmazzák majd az orvosok a leggyakrabban.

Mint írták, a legköltségesebb készítményt csak abban az esetben finanszírozza majd az OEP, ha az adott betegnél az elsősorban alkalmazandó készítmények nem nyújtják az orvosilag elvárható hatást. Az adott gyógyszerkészítményt nem törlik a támogatotti listáról, így ahhoz a beteg később is támogatással juthat hozzá még akkor is, ha annak árát a forgalmazó nem csökkenti. A finanszírozási protokollban viszont hátrébb sorolódik ez a készítmény - tették hozzá.

Az OEP azt írta: a finanszírozási eljárásrendekhez kapcsolódó felülvizsgálatuk a betegek számára mindenképpen előnyös, hiszen újabb területen hirdet versenyt a gyógyszergyártók és -forgalmazók számára, s az árak csökkenését, így a betegek által fizetendő térítési díjak mérséklődését hozhatja.

A közleményben úgy fogalmaznak: az OEP által kidolgozott, illetve kidolgozás alatt álló finanszírozási protokollok célja, hogy egyensúlyt találjon az elérhető legkorszerűbb eljárások és a társadalom teherbíró-képessége között.

MTI

Címkék: Karrier

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG