A pénztár a Magyar Nemzet mai számában megjelent egyik cikkre reagált, amely szerint áprilistól több száz úgynevezett kombinációs készítmény - döntően vérnyomáscsökkentő - jelentősen drágul, mert az OEP mérsékli a tb-támogatásukat.
A kombinációs készítmények olyan medicinák, amelyek egy tablettában két különféle hatóanyagot tartalmaznak. Így elegendő két gyógyszer helyett egy tablettát bevenni - ismertette a lap.
Az újság a birtokába került szakmai anyagra hivatkozva azt is írta, hogy ezzel az intézkedéssel négymilliárd forintot spórol az állam. A lap közlése szerint ez az intézkedés nincs összefüggésben a Széll Kálmán Tervben előirányzott - két év alatt - 120 milliárd forintos támogatás-csökkentéssel.
Az OEP közlése szerint a változás csaknem kétszáz terméket érint, amelyek közül 14 terméknek csökken a térítési díja, 22-nek pedig nem változik. A térítésidíj-változást 53 esetben a forgalmazó cég kompenzálta részlegesen árcsökkentéssel.
A közlemény szerint az érintett készítmények nagy része vérnyomáscsökkentő, de érinti a vércukorcsökkentő az urológiai, a csontritkulást kezelő termékek egy részét is. Kiemelték, hogy a betegek gyógyszeres kezelését nem kell átállítani, mert a változásban érintett kombinált gyógyszer helyett rendelkezésre áll másik. Az eddigi egy gyógyszer helyett most majd kettőt kell szedni, de olcsóbban lehet hozzájutni - tették hozzá.
Hangsúlyozták, hogy korábban - a szabályozás hiánya miatt - a gyártók jelentően magasabb áron adták a két, vagy több hatóanyagot is tartalmazó kombinációs készítményeket, mint amennyiért a beteg külön-külön is megvásárolhatta volna ezeket a hatóanyagokat.
Az OEP a közleményében arra is kitért, hogy ezzel az intézkedéssel ötmilliárd forinttal több maradhat a gyógyszerkasszában, amely az Egészségbiztosítási Alapba kerül.
MTI