Nem lesz sztrájk a BKV-nál – tudatta az atv.hu-val az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke. Mint mondta, marad a 8 százalékos alapbéremelés, amely messze van a szükségestől, ezért nem írják alá holnap a megállapodást. Naszályi Gábor szerint munkabeszüntetéssel sem érhető el az általuk javasolt 15 százalékos emelés, így pedig a munkavállalók többet veszíthetnének egy sztrájkkal, mint nyerhetnének.
Naszályi Gábor egyúttal azt is elmondta, hogy bár korábban arról szóltak a hírek, hogy akár sztrájk is jöhet a BKV-nál, és az előkészítő bizottság is megalakult, ma már biztosan kijelenthető, hogy nem lesz sztrájk.
Ahogy arról a Privátbankár.hu-n is beszámoltunk, a BKV múlt héten módosította 5-ről 8 százalékra a béremelési ajánlatát. Naszályi akkor azt mondta: már az állami vállalatokra érvényes 5 százalékos korábbi összehasonlítást sem értette, hiszen a BKV-val más közszolgáltató cégekkel ellentétben nem kötött az állam három évre szóló megállapodást, amelynek az ez évre eső maradéka lenne az 5 százalék.