1p
A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon
A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon, vagy gyorsételekre költik a zsebpénzüket. Ráadásul a rendszeres testnevelésórák és edzések hiánya is okozhat náluk súlygyarapodást, így érdemes ebben az időszakban is nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségükre – tájékoztat dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.

Ki a túlsúlyos gyerek?

Már gyermekkorban alkalmazható a testtömeg-index (BMI), mint mérőszám, azonban a szakemberek gyakran inkább a testzsír meghatározására törekszenek valamilyen noninvazív módszerrel. Ilyen eljárás a bőrredő-mérés, amikor rendszerint öt ponton megmérik a bőrredő vastagságát és megfelelő képlettel kiszámítják a testzsír mennyiségét. Emellett léteznek úgynevezett multifrekvenciás impedancia mérők, amelyek tulajdonképpen a test ellenállásával számolva fájdalommentesen adják meg a testzsír mennyiségét. (Ez az adat egyébként más módon is kiszámolható, például CT vagy MR segítségével) Gyermekkorban fiúk esetében akkor beszélünk kövérségéről, ha 25 % fölötti a testzsír aránya, lányoknál pedig akkor, ha 30 % fölötti.

Veszélyes életszakaszok

Rizikófaktorok

A gyermekkorban jelentkező rizikófaktorok – bár valójában nem okoznak tünetet – bizonyítottan jelentkeznek. Azoknál az elhízott gyerekeknél, akiknek nincs endokrin betegségük, akik egyszerűen az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód miatt híztak el, már találkozhatunk másodlagos zsíranyagcsere zavarokkal. Ezen kívül nagy arányban alakul ki náluk a megzavart cukoranyagcsere, ami a tünetmentes ugyan, de a 2. típusú cukorbetegség előszobáját jelenti.  Későbbi korban válik eldönthetővé: hasra és mellkasra terjedő „alma típusú” elhízásról van-e szó, vagy inkább csípőre és combokra terjedő, „körte típusú” kövérségről. Előbbi magas vérnyomásra, infarktusra, agyvérzésre, magas vérzsírszintre hajlamosít, utóbbi inkább visszérbetegségekhez vezethet.

A szakértők szerint vannak bizonyos, az elhízás szempontjából veszélyes életszakaszok, amikor érdemes még inkább odafigyelni a kockázati tényezőkre. Ilyen lehet már az intrauterin (méhen belüli) élet is. Elég csak arra gondolni, hogy a cukorbeteg anyák magzata nagyobb súlyú, hiszen az inzulinnak jelentős hatása van a méhen belüli életben kialakuló zsírsejtszámra és a növekedésre. Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy a kismama hogyan táplálkozik: nyilvánvaló, hogy egy elhízott, túlsúlyos anyának nagy valószínűséggel nagyobb születési súllyal fog megszületni a gyermeke és ez már kedvezőtlen.

A második veszélyes periódus a csecsemőkor. Egyre nagyobb a hat hónaposnál fiatalabb, tápszerrel táplált csecsemők aránya a szoptatottakhoz képest, ezáltal sokaknál nem érvényesül az anyatej elhízást csökkentő hatása.

A pubertás kor előtt következik a harmadik meghatározó életszakasz. Ekkor, a prepubertásban van egy úgynevezett telődési periódus, amely mindkét nemnél egyre korábban kezdődik: a lányoknál már 9-12 éves kor körül, az első menstruáció előtt, a fiúknál 12-14 évesen. Ebben a telődési periódusban a gyerekek jellemzően meghíznak, majd az ezt követő nyúlási szakaszban a testmagasságuk nő meg, míg a testtömegük marad.

Növekvő zsírsejtszám?

Bizonyos tanulmányok szerint kora gyermekkorban és kamaszkorban különösen nagy rizikónak vannak kitéve a gyerekek az elhízás szempontjából, mert ebben a két növekedési szakaszban energiagazdag és túl bőséges étkezéssel megsokszorozható a zsírsejtek száma. Ez a teória azonban a mai napig vitatott, hiszen – bár az nem vitás, hogy a súlytöbblet kialakulásánál megnő a zsírsejtek tömege – az eddigi kísérletek inkább azt igazolják, hogy elsősorban az intrauterin életben, illetve a valamivel a születés utáni időszakban van zsírsejtszám-növekedés. Ezen elmélet hívei úgy vélik, hogy a zsírsejtek térfogata, a zsírsejtben elraktározott triglicerid az, ami súlygyarapodás esetén növekszik.

Elhízott gyerek – kövér felnőtt

A gyermekkori elhízás és a felnőttkori túlsúly között egyértelmű az összefüggés. Brit tudósok szerint már kétéves kor előtt kiderül, hogy valakiből túlsúlyos felnőtt lesz-e. Ezernél is több túlsúlyos gyermeket és kamaszt vizsgáltak meg, és az derült ki, hogy a túlsúlyos kamaszok fele már kétéves kora előtt is túlsúlyos volt, ötéves korára már a vizsgáltak 90 százaléka, tízévesen pedig már mindegyikük.

Elhízott az Unió több mint fele 
Arról a mai napig viták folynak, mik lehetnek a korai súlygyarapodás kiváltói, de az okok között szerepelhetnek a nem megfelelő étrend, a szilárd táplálék túl korai bevezetése, és természetesen a kevés mozgás. A kövér szülők kövér gyerekei esetében is felmerül a kérdés: ez vajon genetika vagy azoknak a helytelen életmódbeli szokásoknak az eredménye, amelyeket a kicsik a szüleiktől tanulnak el?

Nyáron is kiegyensúlyozottan

Mivel az elhízást sokkal könnyebb megelőzni, mint leküzdeni, a szülőknek hosszú távon kellene olyan szokásokat kialakítani, amelyek megőrzik az egészséget. A nyári menü se épüljön ezért sós, zsíros és cukros készételekre és gyors menükre, próbáljunk meg inkább sovány fehérjeforrásokra, zöldségekre, főzelékekre, gyümölcsökre alapozni – akár a házhoz szállított menük esetében is. Néhány hét sporttábor alatt pedig akár még meg is szerethetnek a gyerekek egy-egy új és élvezetes sportágat.

Privátbankár

Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG