A mezőgazdasági mérnök végzettségű szakember teljes szakmai pályafutását biztosítási területen tevékenykedve tudhatja maga mögött. 1995-ben biztosítási brókerként kezdte a pályáját a Risikoservice Hungária Kft-nél, ahol a vállalati ügyfelek számára kialakított biztosítási programok koordinálásáért felelt.
A nemzetközi tapasztalatok megszerzését követően 2005-től a CIB Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látta el, az értékesítési terület irányítása mellett termékfejlesztési folyamatokban is tevékenyen részt vett. 2011 szeptemberétől a Vienna Insurance Group magyarországi leányvállalataihoz csatlakozott.
Szakmai pályafutása során tevékenységének fókuszában az értékesítési területek összehangolása, speciális értékesítési stratégiák kialakítása, bankbiztosítási tevékenység állt, valamint márka és hűségprogramok tervezésében és kivitelezésében is részt vett.
2011. december 28-tól Takács Róbert tölti be az értékesítési igazgatósági tag pozícióját az UNION Biztosító vezetőségében, felelősségi körébe tartozik a vállalat teljes értékesítési területének felügyelete. A biztosítási szakma avatott ismerőjeként folytatja pályafutását az Union Biztosítónál, kinevezése előtt a CIB Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
44 perce
-
A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
körülbelül 1 órája
-
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
körülbelül 1 órája
-
Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
2 órája
-
Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
3 órája
-
Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
3 órája
-
Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
3 órája
Mfor.hu Top24
- Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők
- 327 felett a dollárárfolyam, az euró 365 felett zárt
- Nagy fába vágta a fejszéjét Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter
- Mészáros Lőrinc költségoptimizáló lépésre szánta el magát
- Lépett az ügyészség Simor András lemondásának ügyében
- Vitézy Dávid nagyot álmodott, és ezúttal pénzt is kapott a megvalósítására
- Sokkal nagyobb magyar költségvetési hiányt vár a Fitch 2026-ra, mint tavaly
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Ki érti, mi történik a magyar benzinkutakon? 2026. október 6. 09:53
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Rég nem látott jön a benzinkutakon 2026. október 7. 12:10
- Tisztítótűz jöhet a gazdaságban, bombameglepetés lehet a jövő évi költségvetésben – interjú 2026. október 7. 10:46
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
44 perce
Makro / Külgazdaság
A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
A közműépítés ennél is nagyobb mértékben bővült.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Új képet festett a magyar gazdaságról az IMF
09:39
-
Nagy bukás vár Trumpra az amerikai időközi választásokon
09:22
-
Megduplázódott az építőipar egyik fontos területe
09:04
-
Milliárdok érkezhetnek Brüsszelből, a gazdasági csoda mégis elmaradhat?
05:27
-
Egyre olcsóbb személyi kölcsönöket vesznek fel a magyarok
16:51
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
2026. október 12. 13:55
-
Óriási hiba a vagyonadó kivetése, a műkincsek megsarcolása – véli a művészettörténész
2026. október 12. 14:10
-
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
2026. október 12. 19:40
-
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
2026. október 12. 19:09
-
Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
2026. október 12. 16:37





