2p
A rugalmas munkarend szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a kisgyermekes anyák visszatérhessenek a munkahelyükre - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Vezetéstudományi Intézetének kutatásából.

A felmérést tíz olyan vállalatnál végezték, amelyek munkavállaló-barát gyakorlataikért valamilyen elismerésben (például Családbarát Munkahely, Legjobb Munkahely) részesültek.

A rugalmas munkaidő nem elég

Az ezeknél dolgozó HR szakemberek szerint az a legfontosabb, hogy a munkarend segítsen a munkahelyi és az otthoni feladatok összeegyeztetésében. Ugyanakkor a kisgyermekes anyák akkor érezték igazán jól magukat, ha a munkahelyi vezetőjük megértette a problémáikat, és segített egyéni megoldást keresni azokra - írta az intézet a kutatásra támaszkodva.



A rugalmas munkavégzési rendszerek segítenek ugyan a gyermekes munkavállalóknak abban, hogy időben megoldják a feladataikat, de nagy megpróbáltatást is jelentenek - hívta fel a figyelmet a közleményben Primecz Henriett, a BCE Vezetéstudományi Intézetének docense. Ha például egy kismamának 9 és 15 óra között kell bent lennie a munkahelyén, egyébként otthonról dolgozhat, akkor el tudja ugyan vinni a gyermekét óvodába, bölcsődébe, de nagy stresszel jár, hogy a munkahelyéről akkor kell távoznia, amikor még bőven van feladat, adott esetben egy értekezlet közepén kell felállnia.

Az apák szerepe    

Primecz Henriett szerint nagy szükség lenne arra, hogy a munkahelyeken beszéljenek ezekről a problémákról, és megkeressék azokat az egyedi megoldásokat, amelyek a cégnél minden munkavállalói csoportnak elfogadhatóak. Hozzátette: társadalmi szinten az is kívánatos lenne, hogy az apák nagyobb részt vállaljanak a gyermeknevelésből, az otthoni teendőkből.

A felméréshez az adatokat interjúk és fókuszcsoportos beszélgetések során rögzítették, továbbá kérdőíves felvételt is végeztek. A mintában volt budapesti és vidéki szervezet, iparágat illetően tudásintenzív cégek, média, közlekedési és pénzügyi szektorba tartozó cég, illetve közszolgáltató vállalat - olvasható a BCE Vezetéstudományi Intézetének közleményében.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG