3p
A leégett csarnok helyére uszoda jön, de lesz új sportközpont is.

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el.

Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

19. századi körülmények

Az új kampuszt a TF jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd - közölte.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora felhívta a figyelmet arra, hogy az idén novemberben fennállása 90. évfordulóját ünneplő TF a világ legrégebbi és legsikeresebb mozgáskultúrával foglalkozó egyeteme, amelynek létesítményeiben 19-20. századi körülmények uralkodnak. A rektor szerint a tanintézmény hagyományai, a magyar sportszakemberképzésben betöltött szerepe, a magyar nemzet rossz fizikai és egészségi állapota, az egyetem célfilozófiája és az iránta támasztott követelmények megkövetelik, hogy olyan, Európában egyedülálló oktatási központ jöjjön létre, amely a világban is csak a tokiói sportegyetemhez hasonlítható.

Így bővül

A leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki - ismertette a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Kérdésre válaszolva Mocsai Lajos elmondta, hogy a Csörsz utcai sporttelepet a szomszédos park terhére 2500-3000 négyzetméterrel kibővítik, de Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármesterrel megállapodtak abban, hogy a közelben hasonló méretű zöldfelülettel kárpótolják a környéken lakókat. 
A tájékoztatón elhangzott még, hogy felújítják a 25 méteres uszodát és a tanmedencét is. A tervek szerint az egyetem főépülete az OSEI területén lévő, szerkezetkész állapotban lévő nagy épületben, az egyes tanszékek, a sportági intézetek, az újonnan létrehozandó sporttudományi labor, valamint a legális teljesítményfokozó és táplálék-kiegészítő szereket bevizsgáló laboratórium a Hauszmann Alajos által tervezett kisebb műemlék épületekben kap helyet.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy szintén kiemelt hangsúlyt kap a sportegészségügy fejlesztése. A kormány úgy döntött, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézetnek - közismertebb nevén a Sportkórháznak - a világszínvonalú magyar sporteredményekhez méltó, a kor követelményeinek megfelelő, minden igényt kielégítő helyet biztosít a jelenlegi, több mint százéves műemlék épületek helyett. Az OSEI új helyszíne ad majd otthont egyebek mellett a sportolók járó- és fekvőbeteg-ellátásának, a sportsebészetnek és a rehabilitációnak, a szűrővizsgálatoknak és egyéb, nem betegellátó feladatoknak.

Szabó Tünde beszélt arról is, hogy az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG