6p
Világszerte ma, március 20-án ünneplik a boldogság napját. Ebből az apropóból újra elkészült Magyarország boldogságtérképe. Mi kell a boldogsághoz a magyarok szerint? Kik mondják magukat boldogabbnak, a nők vagy a férfiak? Mely megyeszékhelyen élnek a legboldogabb és legkevésbé boldog emberek? Mi a helyzet a budapestiekkel?

Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A dokumentum egyben felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban.

A boldog gyerekekértMagyarországon négy éve indult a Boldogságóra mozgalom, amelynek eredményeképpen ma 350 boldog iskola működik az országban. Közel 5 ezer csoportban tartanak boldogságórákat, amelyeken több mint 80 ezer diák vesz részt. A Boldogságóra mozgalmat indító Jobb Veled a Világ Alapítvány célja a gyerekek boldogságszintjének emelése iskolai körülmények között. Idén a nemzetközi boldogságnapon jelenik meg az új Boldog Iskola pályázat, amelynek során oktatási intézmények pályázhatnak a cím elnyerésére.

Hol állunk a listán?

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét egy ötezres mintára kiterjedő vizsgálat eredményei alapján. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

A legboldogabb megyeszékhely

A World Happiness Reportban közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint is a 2018-ban megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondják magukat mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű. Szignifikáns a boldogságszint-emelkedés Békés megyében.

A nők minden boldogabbak

A 2018-as vizsgálat is megerősítette, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbnak vallják magukat. A nők a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak.

Boldogságszint alakulása nemek és régiók viszonylatában

Mi jellemzi a legboldogabb magyarokat?

Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat, azok szignifikánsan boldogabbak, és ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők. A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat. Változatlanul a 36–50 évesek korcsoportjába tartozó férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb.

Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együttjárást mutat a boldogság, a megküzdőképesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, legboldogabbnak a diplomával rendelkezők mondják magukat.

A boldogságszint alakulása vagyoni helyzet függvényében

Kistelepülésen boldogabb az élet

Megerősítést nyert az is, hogy a kistelepüléseken élők szignifikánsan boldogabbak, mint a városiak, és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Magyarország Boldogságtérképe megyék szerint 2018

Budapest boldogságszintje átlag alatti

Magyarország boldogságtérképe minimális átrendeződést mutat. Változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a Nyugat Dunántúlon lakók vallják magukat a legboldogabbnak. A megyeszékhelyek közül a Szombathelyen élők a legboldogabbak. A Közép-Magyarország területén élők boldogságszintje ugyanakkor a magyar lakossági átlag alá került.  A megyék szintjén jelentkező változás, hogy Békés megye bekerült a legboldogabb megyék közé. A boldogság a Dunántúlon továbbra is szignifikánsabb, a nagyvárosok boldogságrangsorát is Győr vezeti.

A nagyvárosok boldogságszintjének alakulása 2015-2018 között

Nógrád megye változatlanul a legkevésbé boldog, és Salgótarján is a megyeszékhelyek rangsorának az utolsó helyét foglalja el. A friss adatok alapján a budapesti lakosok boldogságának, mentális egészségének és pszichológiai immunitásának a szintje alacsonyabb Magyarország nagyvárosban élő lakosainak átlagos szintjénél.

Első helyen a szakmai karrier

A teljes mintára kiterjedően elemezve a boldogságszintet (globális jóllét) meghatározó tényezőket az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a mért változók közül a pozitív orientáció, a megküzdési kapacitás, az anyagi helyzet és a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége járul hozzá szignifikánsan az egyes egyének boldogságához.

Magyarország felnőtt lakosainak a boldogsághoz a vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint első helyen a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a barátokkal töltött idő, a vásárlás és ajándékozás, valamint az önfejlesztő és sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

Vizsgálati módszer

A vizsgálatban 17–88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglakozással bíró személyek boldogságága, élettel való megelégedettsége, globális jólléte és mentális egészsége szintjének összehasonlítására. A kutatócsoport részben a boldogságszint évenkénti alakulásának a monitorozására, részben a megállapított összefüggések érvényességének ellenőrzésére ugyanazt a tesztüteget alkalmazva 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét 7506 főtől származó adatok felhasználásával. Kiegészítésként arra vonatkozóan is gyűjtöttek adatokat, hogy mi az, ami boldogságot okoz Magyarország felnőtt lakosságának.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG