A vártnál kedvezőbben alakultak a munkaerő-piaci folyamatok az idei első negyedévben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a közmunkaprogram is jelentős szerepet játszott a javulásban.
Gabler Gergely, az Erste vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az általuk várt 8,5 százaléknál kedvezőbb, 8,3 százalék lett a munkanélküliségi ráta január-márciusra. A tavalyi első negyedévhez képest pedig 11,8 százalékról csökkent 8,3 százalékra a ráta, amit jelentősen torzított a közmunkaprogram, hiszen mintegy 200 ezer közfoglalkoztatott van a rendszerben.
Török Bálint,a Buda-Cash Brókerház makroelemzője kifejtette: az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak száma 260 ezerrel emelkedett, a munkanélkülieké 140 ezerrel esett vissza. Más KSH-adatokból tudható, hogy mintegy 170 ezerrel többen vettek részt közfoglalkoztatási programokban az év elején, így ez a javulás mintegy kétharmadát teszi ki, és árnyalja a képet az is, hogy a KSH foglalkoztatási statisztikáiban külföldön dolgozók is szerepelnek - hívta fel a figyelmet a szakértő.