A tervek szerint negyvenfős titkárság segíti majd a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos munkáját, a csapatban a jogászoktól a műszaki szakemberig számos szakma képviselteti majd magát - írja csütörtöki cikkében a Népszava.
Aszódi Attila kormánybiztos a lapnak elmondta, a csoport felállítása a napokban kezdődik meg, az első időben fő feladata a paksi erőmű-beruházással kapcsolatos szerződések megkötésének a felügyelete lesz.
Az újság emlékeztet: a kormányhatározat szerint a kormánybiztos biztosítja a szakmai irányítást a Magyarország és Oroszország közötti megállapodás nyomán az erőmű blokkjainak tervezési, beszerzési és kivitelezési szerződéseinek tárgyalásakor. Emellett a blokkok üzemeltetési és karbantartási támogatásáról szóló szerződés tárgyalása során képviseli a szakmai irányítást. A nukleárisfűtőanyag-ellátás biztosítására, a használt üzemanyag kezelésére – beleértve az újrafeldolgozást is – és a nukleáris hulladék kezelésére vonatkozó szerződés tárgyalása során ugyancsak ő látja el a szakmai irányítást és koordinációt.