3p
Döbbenten olvasták a szakszervezeteknél a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének többpontos javaslatát, amelyet az MGYOSZ  vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. A Magyar Szakszervezeti Szövetség a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával azonnali egyeztetést követel.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Általános felháborodással fogadták a MASZSZ-hoz tartozó szakszervezetek is az MGYOSZ által összeállított, állítólag csak a vészhelyzet idejére vonatkozó válságkezelő csomagot, amelynek előkészületeiről még csak nem is hallottak a szakszervezetek, így aztán természetesen el sem mondhatták a véleményüket a tervezetről – áll a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közleményében.

A többpontos mentőcsomag pillanatnyilag nem más, mint a munkavállalók tökéletes kizsigerelésére alkalmas terv – közölte Kordás László.

A MASZSZ elnöke leszögezte: az MGYOSZ megalkotta a rabszolgatörvény 2.0-ás változatát, amellyel az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a dolgozókat. A munkavállalói képviselet értetlenül áll egyebek között a javaslatnak a szabadságra vonatkozó pontja előtt, miszerint a gyáriparosok javaslatára enyhítenék „a következő évekre vonatkozó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását, valamint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályai”.

Évekig szabadság nélkül?

Kordás szerint ez első olvasatra azt jelenti, hogy ha a gyártulajdonos munkáltatónak az érdekei úgy kívánják, akkor a dolgozók akár évekig nem mehetnek szabadságra. Az elnök szerint ez a pont egyébként erősen ellentmond a vészhelyzeti intézkedésnek.

Ez a javaslat azonban több sebből vérzik – véli Kordás, aki példaként említi a csoportos létszámleépítésnek a felfüggesztésére vonatkozó pontot is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden bejelentési kötelezettség – és annak következményei nélkül – bármennyi embert, bármikor utcára lehet tenni. Az MGYOSZ javaslata a túlmunka, a pihenőidő és a rugalmasabb munkaidőre is kiterjed, ami – a MASZSZ olvasatában – végtelenül veszélyes, hiszen korlátlan beleszólást sugall. A szövetségnél azt sem értik pontosan, hogyan kell érteni a javaslatcsomagban olvasható munkaköri leírástól való eltérést.  Kordás László szerint félő, hogy ez is a munkavállalók kárára fog megtörténni csakúgy, mint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak tervbe vett enyhítése.

Uniós jogot sérthet

Az elnök szerint ez a tervezet több pontban is sértheti az uniós jogokat. A MASZSZ és a SZEF is egyetért azzal, hogy meg kell menteni a munkahelyeket, ám annak nem a munkajogi szabályok durva módosítása a módja.

A mintegy 130 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség és a csaknem 60 ezer közszolgálati munkavállalót képviselő SZEF határozottan tiltakozik a tervezet bevezetése ellen, s azonnali egyeztetést kezdeményez a munkáltatókkal és a kormánnyal.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG