Pászli Tibor tájékoztatása szerint az üzemi tanács szerdán kapott tájékoztatást arról, hogy a munkaügyi központnak 212 fős létszámleépítést jelent be a tulajdonos; ez a Kapuvári Hús Zrt. teljes állománya. A szakszervezeti vezető megjegyezte: attól tartanak, hasonló sorsra jut hamarosan a Kapuvári Bacon Kft. is.
Hozzátette: nem értik a lépést, mivel ez nagyban nehezíti a vállalatnak a tulajdonosok által tervezett újraindítását. Ráadásul az egyik kisebbségi tulajdonos által felvetett bérvágásra alapuló mellett egy másik megmentési terv is körvonalazódik. Utóbbiról annyit közölt: ennek hátterében egy gazdatömörülés és egy adósságkezelő áll.
Zsobrák Péter többségi tulajdonost és Rimányiné Somogyi Szilviát, a megyei munkaügyi hivatal vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnie az MTI-nek.
Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október elsején jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság elrendelte a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte ki.
Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.
A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. részben azonos tulajdonban van.
Dolgozóinak kétharmadát elbocsáthatja a kapuvári húsgyár - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön az üzem szakszervezeti vezetője.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Orbán Viktor szövetségese nyerhette a csehországi választásokat
5 órája
-
Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
7 órája
-
„Hát ez már most, enyhén fogalmazva, gusztustalan… ”– az utca embere a választási kampányról
8 órája
-
Ezúttal egy személyvonatot lőttek ki orosz drónok Ukrajnában
8 órája
-
Hiába Trump felszólítása, egyelőre tovább lövi Izrael Gázát
9 órája
-
Ahol a nemek és az igenek összemosódnak
10 órája
-
Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
10 órája
Mfor.hu Top24
- Még Elon Muskot is lepipálja Mészáros Lőrinc a gazdagodás gyorsaságában
- Keményen odaszólt Magyar Péter a kormány egyik tagjának
- 3 százalékos hitelt vehetnek fel a kkv-k is – itt van Orbán Viktor óriási bejelentése
- Nemzetközi turisztikai csúcskonferencia lesz Budapesten
- Újabb döbbenetes támadás érte Ukrajnát
- Már Trump szava sem elég? Nem áll le az izraeli hadsereg Gázában
- Brutális üzemanyagárak: tovább tart a riogatás
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier
Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
- „Mindenki tudja, hogy Oroszország vesztésre áll” – mondta egy nagy uniós ország külügyminisztere 2025. szeptember 29. 16:31
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Makro / Külgazdaság
Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
7 órája
Nemzetközi
Hiába Trump felszólítása, egyelőre tovább lövi Izrael Gázát
Számos robbanást láttak Gázában a szombat reggeli órákban.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Tájékozatlanok a magyarok fontos ügyekben, de kemény véleményük van arról, amit nem tudnak
16:58
-
Meglepő, hogy mire költjük a pénzünket a SZÉP kártyáról
15:16
-
Jó tudni a fűtési szezon előtt, olcsóbbak lettek a hőszivattyúk
14:06
-
Olcsó hitelcunami, a lakásvásárlók után a vállalkozók is kapnak 3 százalékos hitelt
12:24
-
Csodánkra jár a világ, gombaként szaporodnak a magyar milliárdosok
12:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Pizza Hut nyílik az egykori Dobos cukrászda helyén Egerben
20:22
-
Új névvel bővült az Egri Csillagok Sétánya: ünnepélyes keretek között avatták fel Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész díszkövét
08:27
-
Sior: rajzok haza 25.
15:20
-
444: Juhász Péter Pál már 12 éves korától ismerte az egyik, később prostituáltként futtatott lányt
15:09
-
Eger már keresi az idei karácsonyfát
14:11
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
2025. október 4. 10:56
-
Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
2025. október 4. 14:31
-
Meglepő koalíció is lehet a csehországi választások végeredménye
2025. október 4. 10:16
-
Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
2025. október 4. 12:01
-
Újabb uniós ország légterében tűntek fel rejtélyes drónok
2025. október 4. 08:08
