1p
Eljött a karácsony, az ünnepi programok szervezése mellett azonban fontos, hogy gondoljunk a biztonságra is
Eljött a karácsony, az ünnepi programok szervezése mellett azonban fontos, hogy gondoljunk a biztonságra is. Ez az időszak számos veszélyt is rejthet gyermekeink számára, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hogy megelőzhessük a baleseteket, így az év legszebb családi ünnepe békésen és boldogan telhet el. Dr. Jókay Kinga gyermekorvos négy különböző területen azokra a legfontosabb veszélyforrásokra hívja fel a figyelmet, amelyek az ünnepek idején előfordulhatnak.

A fenyőfa

A karácsonyfa esetében leginkább a tűzveszéllyel kell számolnunk. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy frissen vágott fát vegyünk, melynek még ragacsos, gyantás a törzse. Hazaszállítás után vágjunk le néhány centimétert a törzs aljából, majd állítsuk  vízbe, így megóvhatjuk fánkat a kiszáradástól és ezáltal kevésbé lesz gyúlékony. A fa beállításakor ügyeljünk arra, hogy minél távolabb helyezzük a radiátortól, kandallótól, ezzel megelőzhetjük, hogy lángra kapjon. Fontos, hogy biztonságosan állítsuk fel a fát, azaz ne helyezzük ajtó mellé, forgalmasabb helyre, mert így könnyen feldönthető, és mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy jól van rögzítve, nem billeg.

Díszítés és dekoráció

Az ünnepélyes hangulat megteremtéséhez nélkülözhetetlen karácsonyi dekorációk is veszélyt hordozhatnak a kisgyerekek számára. Az apró darabok, melyek könnyen leszedhetők a fáról, vagy épp leestek, gyakran a picik szájában kötnek ki. Ezért kerüljük az olyan díszek használatát, amik cukorkára vagy ételre hasonlítanak, mert a kicsik számára ez csábító lehet, és ha le tudják szedni a fáról, sajnos ezeket a díszeket gyakran be is kapják. Díszítésnél érdemes előnyben részesítenünk a nem törékeny, nem gyúlékony díszeket. Ha mégis szeretnénk üvegdíszeket használni, ügyeljünk arra, hogy ezek a kicsik számára elérhetetlen helyre, a fa tetejére kerüljenek. Ugyanis ezek széttört darabjai nem csupán elvághatják kezüket, de lenyelve fulladást is okozhatnak.

Bánjunk óvatosan a karácsonyi díszvilágításokkal, dekorációkkal, hangulatfestő eszközökkel. Nem ajánlott igazi gyertyát vagy csillagszórót gyújtani a fán - ez az egyik leggyakoribb oka a karácsonyfák kigyulladásának. Az égősor felrakása előtt mindig ellenőrizzük, hogy nincs-e kiégett égő benne, nincs-e elszakadva a drót, nincsenek-e törött foglalatok. Ne felejtsük el, ha elmegyünk otthonról, mindig kapcsoljuk le a karácsonyfa,- és egyéb dekorációs lámpákat, égősorokat a lakásban.

Meg kell említeni, hogy a fatüzelésű kandallókból szálló anyagok, a füstölők, a mesterséges hó mind-mind veszélyt jelenthetnek az asztmával küszködők számára, mivel légzőszervi, irritációs tüneteket okozhatnak, így inkább kerüljük el használatukat.

Tipikusan a téli ünnepekhez köthető növény a Mikulásvirág, mely a kisgyermekeknél gyulladást és felhólyagosodást okoz, ha megkóstolják. A fagyöngy, magyalbogyó, a Jeruzsálemi cseresznye és Amaryllis megkóstolása pedig emésztőrendszeri tüneteket okoz a kíváncsiskodó gyermekeknél és háziállatoknál egyaránt.

Ajándékok, játékok

A karácsony talán legszebb pillanata az ajándékozás. Néhány biztonsági szempontot érdemes az ajándékozás kapcsán is megemlíteni. A gyermekeknek mindig az életkoruknak megfelelő ajándékot vásároljunk. Ez nem csupán az érdeklődésük és érettségük miatt fontos, hanem komoly biztonsági szerepük is van. Az égési sérülések vagy áramütés veszélye miatt 10 éves kor alatt ne adjunk a gyermeknek olyan játékot, amit konnektorba kell dugni, ehelyett az elemmel működő játékokat részesítsük előnyben. Kiemelten fontos, hogy 3 éves kor alatt ne kapjon a gyermek apró darabokat tartalmazó játékot, a gombelemek vagy mágnes darabok lenyelésével a gyermekeknek súlyos gyomor és bélbántalmakat okozhatnak, amelyek akár halálos kimenetelűek lehetnek. Továbbá 8 éves kor alatti gyermekeknél a kidurrant vagy szakadt lufidarabok is okozhatnak fulladást a légutakba kerülve.

Az ünnepi asztal

Az ünnepi étkezések kapcsán is érdemes néhány szempontot figyelembe vennünk. Ne feledjük, a baktériumok jelen vannak a nyers élelmiszerekben, így a húsokat jól süssük át, a nyers gyümölcsöket és zöldségeket pedig alaposan mossuk meg. Ünnepi alkalmakkor a totyogós gyerekek könnyebben kaparinthatnak meg számukra nem megfelelő, sőt veszélyt jelentő ételeket, mint a popcorn, sósmogyoró, kemény cukorka. Ezek az ételek sajnos igen könnyen bekerülhetnek a légutakba. A svédasztalos ünnepi ételek gondot okozhatnak az ételallergiában szenvedő gyermekek számára, hiszen saját maguk nem mindig tudják eldönteni, mit ehetnek és mit nem. Érdemes már a menü tervezésekor figyelembe vennünk, vagy vendégség esetén előre jelezni, mit nem ehetnek, majd az étkezésnél segíteni a gyermeket a megfelelő étel kiválasztásában.

Az ünnephez hozzátartozik, hogy a felnőttek alkoholt fogyasztanak. Ügyeljünk arra, hogy alkohol tartalmú italainkat a gyermekek számára elérhetetlen helyen hagyjuk. Sajnos előfordulhat alkoholmérgezés is, ha a meggondolatlanul az asztalon felejtett koktélokat a picik megkóstolják.

Végül gondoljunk arra, hogy a legkörültekintőbb odafigyelés mellett is előfordulhatnak balesetek, így legyen kéznél az ügyeletes orvos, illetve ügyeletes gyermekorvos telefonszáma, hogy azonnal hívhassuk, ha szükség lenne rá - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

Privátbankár

Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG