A megye minden térségében csökkent az álláskeresők száma. A legnagyobb változás a sárbogárdi kistérségben volt, ahol tavaly augusztushoz viszonyítva 444 álláskeresővel kevesebbet regisztráltak, ami 21,8 százalékos csökkenés - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn.
Az előző hónaphoz képest az álláskeresők száma csekély mértékben, 29 fővel (0,1 százalék) csökkent augusztusban, így Fejér megyében jelenleg 19.766 főt tartanak nyilván. A regisztrált álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 10,1 százalék, ez 2011 augusztusához viszonyítva 1,4 százalékponttal alacsonyabb értéket mutat.
Az idén augusztusban összesen 2504 fő kérte nyilvántartásba vételét, ami az előző havinál 332 fővel (11,7 százalékkal), az egy évvel korábbinál 136 fővel (5,2 százalékkal) kevesebb.
Fejér megye nyolc területi kirendeltsége 2509 munkahelyet kínált az álláskeresőknek, amelyből 1180-at augusztusban jelentettek be a munkaadók. Az újonnan bejelentett állások túlnyomó része (68,8 százaléka) támogatott állást, azon belül is elsősorban közfoglalkoztatási munkalehetőséget jelentett. A tárgyhónap zárónapján a megye foglalkoztatási körzeteiben összesen 1403 betöltetlen álláshelyre várták a munkaadók a megfelelő jelentkezőket.
Augusztusban a megye területéről csoportos létszám-leépítési bejelentés nem érkezett a munkaügyi központokhoz.
Fejér megyében kétezerrel kevesebb volt az álláskeresők száma augusztusban, mint tavaly ilyenkor, ez átlagosan 9,3 százalékos csökkenést jelent. 2509 munkahelyet kínáltak, de ennek majdnem 70 százaléka támogatott állás, azon belül is elsősorban közmunka.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nagyszombat, ahol ha nincsenek résen, megáll az idő
8 perce
-
Jó lapokat osztottak Magyar Péternek Brüsszelben? Ez Viszont Privát
12 órája
-
Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
13 órája
-
Gin a pálinkafőzdéből? Irány a világelit
14 órája
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
14 órája
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
15 órája
-
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
15 órája
Mfor.hu Top24
- Azbeszt: mégsem áll meg Vasnál a szennyezés? Országos intézkedés következik
- Családi szálak Magyar Péternél: ezzel magyarázta választását – videó
- Máris elérték Trumpnál: kivezeti a nyalánkságot a vámok közül
- Hirtelen esnek az olajárak – ez áll a háttérben
- Túlélési verseny a fokhagymapiacon
- Nagy üzletbe csapott a Bajnai Gordon által vezetett cég
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
2026. május 1. 15:12
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
2026. május 1. 15:51
Erre már érdemes felfigyelni. 

