A legtöbben továbbra is Szabolcsban és Borsodban kerestek állást, ez a két megye a teljes állomány 21 százalékát adta. Áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 8,3 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye, Budapest, Vas és Pest megye rendelkezik. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2013. első negyedévében 508 700-at tett ki, amely 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma kismértékű csökkenés után a zárónapon 173 300 volt, az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 31,4 százalékot tett ki. A 25 éven aluliak közül 85 500-an kerestek állást, míg 50 éven felüli álláskereső 129 000 volt. A fiatalabbak 15,5, az 50 év felettiek pedig 23,4 százalékot képviseltek az álláskeresők között.
Áprilisban a foglalkoztatók összesen 47 700 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző hónaphoz képest mérséklődött, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és a fővárosból érkezett, az itt megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat 21,6 százalékát tették ki.
Az újonnan bejelentett munkaerőigények 74,8 százaléka támogatott álláshely - nagyrészt közmunka - volt. Míg Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tíz állásból kilenc támogatott álláshely volt, addig Győr-Moson-Sopron megyében csupán három, emellett még Vas, Zala és Komárom-Esztergom megyében is a nem támogatott állások domináltak.
A tárgyhónapban bejelentett 12 000 nem támogatott munkaerőigény az előző hónaphoz képest némi növekedést mutatott. A legtöbb ilyen jellegű munkaerőt Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Zala és Bács-Kiskun megyében igényelték a foglalkoztatók. A nem támogatott munkaerőigények többsége a feldolgozóipar, a kereskedelem és az építőipar nemzetgazdasági ágból érkezett áprilisban. Az év negyedik hónapjában 13 cég 483 munkavállalót érintően jelentett be csoportos létszámleépítést. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 53,4 százalékkal, míg 2012 áprilisához képest 77,3 százalékkal csökkent.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal szerint áprilisban 552 ezren kerestek munkát és ez az előző hónaphoz képest 11, az előző év azonos hónapjához képest pedig fél százalékos csökkenést jelent.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
5 perce
-
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
40 perce
-
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
körülbelül 1 órája
-
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
2 órája
-
A Pentagon kőkemény döntést hozott
2 órája
-
Irán és Izrael megint megállapodott
2 órája
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
3 órája
Mfor.hu Top24
- Rekordot ért el a magyar villamosenergia-piac
- Itt van Kármán Andrásék első számadása: nem túl rózsás a kép
- Eldőlt, hogy kik vezethetnek majd parlamenti vizsgálóbizottságokat
- Közel 70 milliárd forintos profit jött össze az orosz-magyar topmilliárdosnak
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Ennyiért válthat most eurót
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Nemzetközi
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
5 perce
Részvény / Deviza / Áru
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
40 perce
Nemzetközi
Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35





