2p
Simicskó Istvánnak komoly feladat jutott.
Simicskó István (Fotó forrása: MTI Fotó, Varga György)

A hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátására kormánybiztossá nevezték ki Simicskó Istvánt.

Kormánybiztosként a volt honvédelmi miniszter az érintett tárcákkal együttműködésben vezeti és koordinálja a hazafias és honvédelmi nevelés mint kiemelt kormányzati közfeladathoz kapcsolódó stratégia kialakítását, megalkotja a stratégia végrehajtásához szükséges cselekvési terveket.

Neki kell együttműködnie a hazafias és honvédelmi nevelésben érintett ágazatokkal a stratégiában meghatározott célok hatékony megvalósítása érdekében, ennek elősegítésére tárcaközi szakértői munkacsoportot hoz létre, illetve működtet.

Simicskó Istvánnak felül kell vizsgálnia a honvédelmi nevelés megvalósításához kapcsolódó közfeladatrendszert, majd végrehajtania a szükséges átalakításokat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testületének tevékenységét elősegítve és annak útján koordinálja és felügyeli az egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának szakmai fejlesztését.

Kialakítja a lövészet és más, a hazafias és honvédelmi neveléshez köthető tevékenységek fejlesztési rendszerét, a rendelkezésére álló eszközökkel elősegíti a honvédelem ügyének népszerűsítését a társadalomban, továbbá a hazafias és honvédelmi neveléssel összefüggő közfeladat ellátása érdekében javaslatot dolgoz ki elkülönített állami pénzalap létrehozására.

Mindezek nyomán Simicskó István felel a lövészetet is kiszolgáló Honvédelmi Sportközpontok beruházásainak előkészítéséért és megvalósításuk irányításáért is.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter útján irányítja. Simicskó István tevékenységét a Miniszterelnökség keretében működő ötfős titkárság segíti.

Simicskó István kormánybiztosi megbízatása május 18-tól 2020. május 17-ig szól.

Komoly fegyverkezés és néhány Suzuki

A Magyar Honvédség beszerzésekbe kezdett, a fegyvervásárlások mellett utasszállító repülőgépet, és két adag Suzukit is vettek.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG