Megfélemlítések, kínzások, gyilkosságok – rengeteg újságíró tűnik el a terepen.
Tavaly összesen 115 újságíró veszítette életét a hivatása gyakorlása közben, adta közre az UNESCO. A szervezet minden évben statisztikát készít az újságírók elleni bűncselekmények felszámolását szorgalmazó nemzetközi nap alkalmából, ez alapján a tavalyi év volt a második legvéresebb év – ennél csak 2012-ben öltek meg több újságírót, akkor 124-et. Az elmúlt mintegy tíz évben összesen 827 kolléga halt erőszakos halált, de csak nagyon kevés elkövetőt kerítenek kézre: tízből mindössze egy esetben tesznek erőfeszítést az ügy felgöngyölítésére.
A legtöbben valamilyen háborús övezetben, elsősorban arab országokban veszítik életüket, itt az elmúlt két évben összesen 78 riportert és bloggert lőttek le. Emellett nőtt az internetes és a televíziós újságírókat ért halálos támadások száma is: Latin-Amerikában és a Karib-térségben 51, Ázsiában 34, Afrikában 27, Kelet- és Közép-Európában 12 újságíró halt meg ugyanebben az időszakban. Az egyéb erőszakos cselekedetekről, így az emberrablásokról, kínzásokról, megfélemlítésekről, valamint fizikai és mentális zaklatásról nem készült felmérés.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.