2p
A legjobbak idén a gyógyszeripar, a kereskedelem, az IT és a telekommunikációs szektorból kerültek ki.

2005 óta először csökkent a dolgozói elkötelezettség, a munkavállalók magabiztosabbak lettek és könnyebben váltanak, mint korábban – ez derül ki az AON Hewitt Legjobb Munkahely Program kutatásából.

Az elmúlt 5 év adatai alapján egy átlagos magyar vállalatnál a dolgozók 61 százaléka elkötelezett a cége felé. Ők azok a munkavállalók, akik szívesen ajánlják a munkahelyüket másoknak, nem terveznek állást változtatni és elváráson felül teljesítenek a vállalat céljai érdekében. Bár ez meghaladja mind az európai (55%), mind a globális szintet, mégis csökkenő tendenciát mutat. Idén először ugyanis megfordult a sokéves trend.

Nem érezzük, hogy megbecsülnének

Csökkent az elégedettség mind az erkölcsi mind az anyagi elismerés tekintetében az átlagos magyar munkahelyen dolgozóknál. Mindössze 40 százalékuk ért egyet azzal, hogy az elvégzett munkájuk és felelősségük arányos a fizetésükkel és úgy látják, hogy a környezet, amiben dolgoznak és a munkavégzéshez biztosított felszereléseik is kevésbé támogatják a hatékonyságukat.

Az átlag magyar vállatok dolgozói egyre kritikusabbak. A munkaerőpiacon kevésbé tudnak vonzóak lenni a rátermett jelöltek számára, a korábbi évekhez képest nehezebben tudják elérni, megtartani és ösztönözni a tehetségeket és a jó munkaerőt.

Hol a legjobb dolgozni?

Az Aon Hewitt humánerőforrás-tanácsadó vállalat 16. alkalommal készítette el a Legjobb Munkahely Programjának keretében a dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatását. Idén 91 cég 44 000 munkavállalója válaszolt a kérdésekre. A felmérés azokra a mutatókra koncentrál, amelyek a munkavállalói elkötelezettséget és a kulcsfontosságú folyamatokkal való elégedettséget nézi.

A 250 fő alatti kategóriában Aon Legjobb Munkahelyek:

  • Glaxosmithkline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termékek Kft.
  • Jungheinrich Hungária Kft.
  • Sz+C Stúdió Kft.
  • Sodexo Pass Hungária Kft.

A 250 és 1000 fő közötti cégek legjobbjai:

  • B. Braun Avitum Hungary Zrt.
  • EuroFamily
  • Microsoft Magyarország Kft.

Az 1000 főnél többet foglalkoztató cégek:

  • DECATHLON Magyarország
  • Sodexo Magyarország Kft.
  • Vodafone Magyarország Zrt.
Címkék: Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG