Miben jobbak?
A felmérés során több mint 34 ezer munkavállaló mondta el véleményét munkahelyéről. Az Aon Hewitt szerint a legjobb munkahelyeket a hiteles felsővezetés, a teljesítményközpontú kultúra, valamint a vonzó és hiteles munkáltatói márka különbözteti meg leginkább az átlagos vállalatoktól a felmérés alapján.
A legjobb munkahely felmérést 2014-ben már tizennegyedik alkalommal készítette el az Aon Hewitt. a kisebb, maximum 250 munkavállalót foglalkoztató cégek között a Hilti Hungária Kft. lett a legjobb munkahely, a második helyen a Milupa-Nutricia, a harmadik helyen pedig az AbbVie Gyógyszerkereskedelmi Kft. végzett.
A 250-1000 embert foglalkoztató vállalatok kategóriájában a Microsoft Magyarország Kft. lett az első, amelyet a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. és az SAP Hungary Kft. követett. Az 1000-nél több alkalmazottal rendelkező cégek között a Provident Pénzügyi Zrt. lett az első, a Vodafone Magyarország Zrt. pedig a második.
Mit gondolnak a beosztottak?
A felmérés eredményei szerint a legjobb munkahelyeken dolgozók több mint háromnegyede gondolja úgy, hogy a felsővezetés a vállalat legértékesebb erőforrásaként bánik az alkalmazottakkal, míg az átlagos cégeknél ez az arány csupán 43 százalék. Ehhez a különbséghez hozzájárul az is, hogy a győztes vállalatok első emberei sokkal hatékonyabban motiválják alkalmazottaikat, képesek lelkesítő jövőképet felvázolni, nyíltan tájékoztatják kollégáikat a céget érintő kérdésekről és hosszú távú célkitűzéseiről.
Tíz megkérdezett munkavállalóból csupán három érzi úgy, hogy munkahelyének elvesztése esetén könnyen találna állást, és még mindig minden negyedik kolléga kimondottan fél "kimenni" a munkaerő-piacra. Ezzel az eredménnyel a kelet-közép-európai régióban Magyarország évek óta a sereghajtók közé tartozik. A 30 évesnél fiatalabbak, vagyis az "Y generáció" tagjai ugyanakkor szinte kivétel nélkül biztosak abban, hogy könnyedén találnának új munkát szükség esetén.
Az átlaghoz viszonyítva azonban ez a korosztály kevésbé elégedett a jelenlegi munkahelyük által nyújtott anyagi juttatásokkal és a felsővezetés emberközpontúságával.
Mennyire vagyunk hűségesek?
Nemzetközi szinten a munkavállalók 61 százaléka vallotta magát elkötelezettnek a munkahelye iránt, ami egy százalékpontos javulást jelent a tavalyi szinthez képest, ugyanakkor a közép-kelet-európai régió országainál ez a szám csak 54 százalék, és enyhe csökkenést mutat 2013-hoz képest. A régiós átlagnál Magyarországon 6 százalékponttal jobb ez az arány, vagyis 10-ből 6 dolgozó elkötelezett, ami azért is rendkívül fontos, mert ezekre a munkavállalóra jellemző a jobb hatékonyság, minőség, innovációs hajlam és ügyfélkiszolgálás - olvasható a közleményben.