Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) statisztikái szerint Magyarországon egyre csökken az orvosok száma, becslések szerint már a 28 ezret sem éri el. Az adatok szerint közben évről évre nő a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérelmező orvosok száma. Míg 2009-ben 887, 2010-ben 1111, tavaly már 1200 orvos számára állították ki a külföldi munkavégzéshez szükséges hatósági bizonyítványt.
A tavalyi kérelmezők közül 651-en általános orvosdoktori oklevéllel rendelkeztek, a szakorvosi képesítése 549 embernek volt meg. Közülük 195-en - vagyis az összes szakorvos kérelmező több mint harmada - pedig olyan területeken szereztek szakképesítést, amelyeket Magyarországon már így is a hiányszakmák közé soroltak.
A legtöbben, 45-en az aneszteziológia és intenzív terápia területén szereztek szakképesítést. Mellettük 34 az ortopédia-traumatológia, 26 a csecsemő- és gyermekgyógyászat, 23 a radiológia, 20 a patológia, 19 a pszichiátria, illetve további hiányszakma területére szakosodott orvos gondolkodott tavaly külföldi munkavállaláson. A szakorvosok közül még csaknem 60 belgyógyász, több mint 50 háziorvos, több mint 40 sebész, valamint 20 kardiológus döntött úgy tavaly, hogy esetleg külföldön vállalna munkát.
Az EEKH adataiból ezen felül az is látszik, hogy a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok kiállítása az év második felében jelentősen emelkedett. Míg januárban 60-an, áprilisban 59-en, de még júniusban is csak 82-en, júliusban már 151-en, augusztusban 129-en és szeptemberben is 128-an kérték ezt az engedélyt. A kiállított bizonyítványok száma 2011-ben az év első hat hónapjában egyszer sem érte el a százat, az év második felében viszont mindig ennél több volt.
A Népszabadság értesülései szerint havonta száz orvos távozik Magyarországról, a frissen végzettek csaknem harmada már munkába se áll Magyarországon. A gyakorló orvosok közül pedig már 2010-ben is többen mentek nyugdíjba vagy haltak meg, mint ahány frissen végzett a helyükre került. Csak 2006 és 2010 között négyezerrel csökkent a hazai orvosok száma.
Rikker Nándor, az EEKH megbízott főosztályvezetője elmondta, hogy a korábbi információkkal ellentétben az igazolások kiállításának igazgatási szolgáltatási díja igényelt hatósági bizonyítványonként ebben az évben 19500 forintról 23250 forintra emelkedett. Ez pedig ha átlagosan úgy számolják, hogy egy ember kétféle hatósági bizonyítványt igényel, akkor az 39 ezerről 46500 forintra történő emelkedést jelent.
Évről évre tovább nő azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérnek, tavaly már 1200 orvos kapott hatósági igazolványt. Mindezek mellett az elvándorolt orvosok hatoda olyan szakorvos, akinek szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
7 perce
-
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
36 perce
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
körülbelül 1 órája
-
Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
körülbelül 1 órája
-
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
2 órája
-
Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
2 órája
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
3 órája
Mfor.hu Top24
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Hegedűs Zsolték már nem ismerik fel az arcokat
- Miről döntött a Magyar-kormány? Itt a kormányszóvivői tájékoztató, érkeznek a bejelentések – percről percre
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Sem az RTL, sem a TV2 nem rúgott labdába Messi mellett
- Minden várakozást felülmúlt az állampapírpiac
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
7 perce
Nemzetközi
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
36 perce
Makro / Külgazdaság
Hatalmas bejelentést tett a Mol
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



