Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere elmondta: a város tulajdonában lévő Kontakt Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. öt hónapon át 20 közmunkást foglalkoztatott, akik a Gébárti-tónál lévő kiránduló- és horgászövezetet megtisztítva faaprítékot állítottak elő. Ez a biomassza szolgálja majd két, a Belügyminisztérium pályázati támogatásával nemrég kazáncserén átesett óvoda fűtését, amellyel a gázfűtéshez képest akár 70-80 százalékos költségmegtakarítást is elérhetnek.
Egymásra épülve
A polgármester elmondta: még 2010-ben indította el Zalaegerszeg az ökováros programját, amelynek része az intézményhálózat energetikai korszerűsítésének terve. Tavaly a Belügyminisztérium pályázatán nyertek támogatást két óvoda gázkazánjának faaprítékos üzemeltetésre is alkalmas berendezésre történő cseréjére.
Mindehhez szorosan kapcsolódott a Kontakt Humán Kft. sikeres pályázata, amely lehetővé tette a közmunkások foglalkoztatását. Az alkalmazásukkal városrendezési célokat is sikerült megvalósítani, mert a népszerű Gébárti-tó másfél kilométeres, elvadult, cserjékkel benőtt partszakaszát tisztították ki.
Hozzátette, hogy a város 4,5 millió forintért vásárolt egy darálógépet, amely a helyszínen elkészíti az aprítékot. Az így előállított biomassza utánpótlása megoldott, mert a város birtokában 200 hektárnyi erdőterület van, s az önkormányzati utak mentén is folyamatosan szükség van a tisztításra. Gyutai Csaba szerint az együttesen 24 millió forint költséggel megvalósított program jó példája a különböző hivatalok együttműködésének.
Nemcsak segédmunkások dolgoztak
Aladi Gusztáv, a Kontakt Humán Kft. ügyvezetője elmondta: a közfoglalkoztatás keretében nemcsak segédmunkások, hanem gépkezelők, motorosfűrész-kezelők, lakatosok foglalkoztatására is lehetőség nyílt az öt hónap alatt. Ezt a programot pedig már szeptembertől folytatni szeretnék, sőt távlati céljuk a folyamatos, önfenntartó működtetés.
Cseke Tibor, a városüzemeltetési osztály vezetője mindehhez hozzátette: a városnak eddig csak kiadást jelentett a cserjés területek megtisztítása, de a mostani, egymásra épülő programok révén nagyobb a megtermelt érték, mint a ráfordítás. A faapríték pedig akkor is jó áron eladható termék, ha esetleg a kazánok fűtéséhez szükségesnél többet állítanak elő.
Kazánkorszerűsítést, közmunkát és városrendezést összehangoltan megvalósító mintaprogram zajlott Zalaegerszegen, a közmunkások által megtisztított terület faaprítékával fűtenek majd két intézményben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hogyan lehet valaki egyszerre a CBS News tudósítója és a KGB tisztje?
5 órája
-
Őt is megölték? Mahmud Ahmedinezsád haláláról érkeznek hírek
5 órája
-
Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
6 órája
-
Simán lenulláznák a bankszámlánkat – de van jó trükk a csalók ellen
6 órája
-
Már halálos áldozatai is vannak az iráni válaszcsapásoknak – Dubaj utcái kiürültek (frissítve)
8 órája
-
Így ömlik a pénz Putyin állítólagos szeretőjéhez
8 órája
-
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
9 órája
Mfor.hu Top24
- Simicska Lajos egykori jobbkeze váratlanul újra aktivizálta magát
- Sorra tesznek bejelentést a magyar mobilcégek az iráni háború miatt
- Megvannak az első amerikai áldozatai az iráni háborúnak
- Katonák jelennek meg a Paksi Atomerőműnél és a nyíregyházi reptéren is
- Már nem maradnak otthon a magyar anyák a gyerek 2 éves koráig
- Mi történik most a Hormuzi-szorosban? Ettől robban majd fel az olajár?
- Iráni háború: több ezer magyar kért azonnali védelmet
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
- Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal? 2026. március 1. 06:49
- Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint 2026. február 27. 17:01
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Makro / Külgazdaság
Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban.
9 órája
Nemzetközi
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
11 órája
Piac&Profit cikkei
-
A Közel-Keleten rekedt? Így segítenek a hazai mobilszolgáltatók
18:11
-
Soha nem látott ütemben özönlenek az új tagok az önkéntes pénztárakhoz
16:56
-
Figyelmeztetés az utasoknak: bármikor változhatnak a járatok Ferihegyen
16:33
-
Megállt az olajforgalom a Hormuzi-szorosnál
16:04
-
Ali Hamenei halála után Trump kemény üzenetet küldött Iránnak
12:44
Turizmus Online cikkei
-
Iráni háború: járatok százait törölték világszerte
09:08
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
A vidék hírei
-
Vágner Ákos elhatárolódik a Fidesz egri rendezvényétől, amit Magyar Péter gyűlésére szervezett rá a pártja
19:10
-
Útlezárás az Agria Parknál március 2-án
16:16
-
Magyar Péter egri rendezvényére szervezett rá a Fidesz: két megmozdulás egy időben a városban!
13:18
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
2026. március 1. 11:58
-
Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
2026. március 1. 09:47
-
Most kezd fájni Amerikának is a háború: több katona is elesett
2026. március 1. 16:47
-
Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
2026. február 28. 22:53
Célzott támadásban halhatott meg a holokauszttagadó iráni exelnök, akit Magyarországon is vendégül láttak – a hírt azonban egyelőre nem erősítették meg. 
