10 diákból kilenc és fél az Audinál köt ki
Az Audinál a 2001-ben indított duális szakképzés rendszerében eddig 1400 tanuló szerzett szakmunkás-bizonyítványt, tízből kilencen a cégnél kezdték meg szakmai pályafutásukat, a többiek fele pedig később lépett be az Audihoz.
250-en most is tanulnak
Jelenleg 11 szakmában (autógyártó, autószerelő, autóelektronikai műszerész, járműfényező, karosszérialakatos, gépgyártás-technológiai technikus, gépi forgácsoló, mechatronikai technikus, villanyszerelő, szerszámkészítő, automatikai technikus) 250 tanuló folytatja tanulmányait a duális szakképzés rendszerében.
Már 10 ezernél is többen dolgoznak az Audinak
Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, a duális szakképzést és a jól felkészített munkaerő-utánpótlást a vállalat sikerének zálogaként tekintik, mindkettő az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának pillére.
Az Audi Hungaria Motor Kft. dolgozóinak száma a 2013. december 31-i adat szerint 10 ezer 337 volt. A vállalat folyamatosan fejleszti a létszámot, amely 2011 szeptemberében érte el a hétezret, tavalyelőtt áprilisban a nyolcezret, tavaly februárban pedig a kilencezret.