Demonstrációt terveznek a Malév egykori dolgozói, mert több mint ezren nem kapták meg az elbocsátásuk után járó végkielégítésüket - közölték a Malév munkavállalók érdekvédelmi szervezetei közös közleményben az MTI-vel pénteken.
A tájékoztatás szerint a légitársaság csődje után a magyar állam kifizette a Malév két korábbi leányvállalatától elbocsátott közel 700 dolgozó, a repülőgép-szerelők és földi kiszolgálók végkielégítését, ugyanakkor több mint ezren közel két éve várják juttatásaik kifizetését.
Utcára is vonulnának
A közlemény emlékeztet: az Országgyűlés 2013 januári hatályba lépéssel törvényt módosított annak érdekében, hogy munkaerő-kölcsönző cégek is igénybe vehessék az állami bérgarancia alap forrásait, így több mint 300 kölcsönzött munkavállaló is hozzájutott jogos követeléséhez.
Az érdekképviseletek nem értik, hogy miért tesznek különbséget az állami cégektől elbocsátott munkavállalók között, az egyik miért kapja meg a jogos járandóságát teljes mértékben állami forrásból, míg a másik nem - olvasható a közleményben.
A közlemény szerint az érintettek ezért úgy döntöttek, hogy ha a helyzetük hamarosan nem változik, utcára vonulva adnak hangot követelésüknek itthon és külföldön egyaránt. Korábbi sajtóhírek szerint a Malév felszámolási eljárásának határidejét a bíróság 2014 június 31-ig meghosszabbította.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
6 órája
-
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
6 órája
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
6 órája
-
Nézze csak: itt az aranytojás, amiből milliókat szórnak ki a fociláz idején
7 órája
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
7 órája
-
Súlyos számokat közöltek a magyar vállalkozásokról
7 órája
-
Ezzel a feltétellel támogatná az ukránok többsége a fegyverszünetet
8 órája
- Folytatódhat Magyar Péter felkérdezése a parlamentben hétfő délután?
- Putyin ezt nem fogja jól viselni: egy újabb ország választhatja „az európai utat”
- Ezt lehet tudni eddig a nyugdíjas SZÉP-kártyáról
- Megdöbbent a vagyonnyilatkozata kitöltésekor a Tisza házelnöke
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Váratlanul véget ért Mészáros Lőrinc és Száraz István szárnyaló üzleti kapcsolata
- Talán soha nem látott egységbe kovácsolta a parlamentet a Tisza javaslata
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Szergej Lavrov Marco Rubiot bírálta.
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Brüsszel felé veszi az irányt a volt kormányfő.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
2026. június 8. 05:44
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36





