1p
A Raiffeisen Bank Zrt. a Nyíregyházi Főiskola egyik épületében alakítja ki új pénzintézeti műveleti központját, ahol az első beruházási ütemben mintegy százötven embernek ad munkát - jelentette be Martin Melkowitsch, a bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön.

Martin Melkowitsch a városi közgyűlés ülésén elmondta: a központ az első beruházási ütemben mintegy százötven embernek ad munkát. A központ eredetileg egy eddig bevásárlóközpontként működő épületben kapott volna helyet, a bank azonban végül a Sóstói úti campus mellett döntött, amely a korábbi tervek szerint a képzési programban kapott volna szerepet.

A Raiffeisen május végén jelentette be, hogy új műveleti centrumát a magyar kormány és a nyíregyházi önkormányzat támogatásával Nyíregyházán alakítja ki; a nyírségi nagyvárost egy évig tartó elemzés után, számos külföldi és tíz magyar nagyváros közül választották ki.

További egységeket csábítanának Nyíregyházára

A vezérigazgató-helyettes elmondta, jelenleg is lobbiznak azért, hogy a Raiffeisen Austria egyéb cégeitől, így a szoftverfejlesztéssel foglalkozó Raiffeisen Software Solution und Service GmbH.-tól és a bank bécsi szolgáltató cégétől is egységeket csábítsanak át Nyíregyházára.

A város vezetőivel együttműködünk abban, hogy ezek a cégek megtalálják a számításukat. Az IT-szolgáltató cég képviselői októberben már ellátogattak a szabolcsi megyeszékhelyre, a másikkal pedig jövő februárra tervezik a helyszíni tárgyalásokat - tette hozzá Martin Melkowitsch.

Több mint tízszeres túljelentkezés volt az állásokra

Tamás Péter, a Raiffeisen Bank kooperációs igazgatója az ülésen elmondta: a bank számára a legnehezebb feladat az iroda helyszínének kiválasztása, valamint a megfelelő munkaerő felkutatása és képzése volt. Az álláshelyekre egy hét alatt 1769-en jelentkeztek a megyei kormányhivatal munkaügyi központjánál, amely a jelentkezők szűrésében és kiválasztásában is segítséget nyújtott.

Jelenleg 84 jelentkező tart a munkába álláshoz szükséges elméleti és a Budapesten tartott gyakorlati képzéseknél, ők a szakmai gyakorlatot az új nyíregyházi központban töltik majd le - mondta Tamás Péter.

A május végi bejelentés szerint a magyar állam a munkahelyteremtéshez és a dolgozók képzéséhez ad támogatást a banknak, az összeg dolgozóként nem éri el az egymillió forintot. A pénzintézet nyolc hónapon át 70 százalékos mértékű bruttó bértámogatást is kap majd a dolgozók alkalmazásához, és a szokásos négy- helyett nyolchónapos továbbfoglalkoztatást vállalt. A bank a beruházás további ütemeiben, a tervek szerint három-négy év alatt hat-nyolcszáz embernek ad majd munkát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG