A 16 európai és számos kínai önkormányzat találkozóján szó esett gazdasági együttműködés és befektetési lehetőségek mellett turisztikai fejlesztési alternatívákról is Csunkingban. Az előzetes egyeztetések alapján balneológiai együttműködést helyeztek kilátásba a termálvizekben gazdag város és a termálvizes nagyhatalomként számon tartott Magyarország között - tudtuk meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Úgy tűnik mégis csak szükség van minél több kiváló magyar balneológusra.
A magyar kormány az elmúlt három évben kiemelten fontosnak tartotta új gazdasági kapcsolatok kialakítását Kínával a keleti nyitás politika keretében. Ennek szellemében utazott 2013. július 2-3. között a magyar delegáció a délnyugat-kínai fejlesztési terület központjába, Csungkingba. Dr. Horváth Viktória Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkár és Wintermantel Péter Külügyminisztérium helyettes államtitkár vezetésével a delegáció a Kínai és Kelet Közép Európai Országok Önkormányzati Vezetőinek Találkozóján vett részt.
A magyar delegáció tagjai között voltak Pest és Szabolcs Szatmár Bereg megyék, Győr, Miskolc és Pécs város képviselői is. A 16 érintett uniós és nem uniós országból egyedül Magyarország van külképviselettel jelen a vendéglátó 33 milliós városban, és egyedül a magyar főkonzulátus ad ki vízumot hét schengeni országnak.
Csungking és környéke a Pohaj-öböl, a Jangce torkolatvidéke és a Gyöngy-folyó deltája mellett az ország negyedik legjelentősebb gazdasági erőközpontja, nemzetközi viszonylatban is kiterjedt közlekedési hálózattal, infrastruktúrával és háttériparral. Amellett, hogy a város az utóbbi években lenyűgöző iramban fejlődött, gyönyörű természeti adottságokkal bír és nemrégiben a termálvizek fővárosa címet nyerte el.
A látogatás kölcsönösen előnyös üzleti, turisztikai, kulturális kapcsolatok és együttműködés kialakítását szolgálta Magyarország és Csungking tágabb térsége között.
Dr. Horváth Viktória a tartományi jogokkal felhatalmazott város turisztikai hivatalának alelnökével, Wang Dingguo-val találkozott, megbeszélésük során kiemelt figyelmet kapott egy Csungking és Magyarország közti lehetséges balneológiai együttműködés. A termálvizekben gazdag városban a meleg vizes fürdőzés luxus szabadidős programnak számít, gyógyászati szolgáltatások nem épültek rá. A kínaiak bár gyógyászatukról világhíresek, a vizek egészséget megőrző és javító felhasználása még fejlesztésre vár. Népegészségügyi szempontból fontosnak látják a kínaiak, hogy megismerjék a gyógyvizes terápiákat, azok egészségügyi rendszerbe kapcsolását és a vízhez kapcsolódó rekreációs szolgáltatásokat. Magyarország termálvizes nagyhatalom, egészségturizmusa kiemelkedő, így a turizmusért felelős helyettes államtitkár tárgyalt a magyar tudáson alapuló együttműködések lehetőségeiről.
A kínaiak számára luxussportnak számítanak a lovas sportok, a témában szintén magyar segítséget remélve hosszú távú kooperáció képzelhető el a lovassport fejlesztése és a lovas turizmus terén is.
A beszélgetés során a szakemberek egyetértettek abban, hogy a legnagyobb horderejű lépés a kínai kiutazó turizmusba való bekapcsolódásba a légi összeköttetés létrehozása lenne és így Magyarország Európa kapuja lehetne Kína számára.
Mi a lovassportról világosítjuk fel a kínaikat, de a balneológusainkra is szükség lesz. Csungkingben járt egy magyar küldöttség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
8 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
9 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
9 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
10 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
10 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
10 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
11 órája
Mfor.hu Top24
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Vaskos pénzbe került a Szijjártó Péter távol-keleti útjára bérelt magángép
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
- Ennyi forintot kell most adni egyetlen euróért
- Elismerést és tanácsot is kaptak Magyar Péterék a britektől
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


