2p
Idén a külhoni vállalkozók közül választották ki a díjazottakat.

A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf romániai magyar építési vállalkozó, a Weberbrau S.R.L. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban. A Példakép Alapítvány - csatlakozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz - a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait.

Valentinyi Katalin, az alapítvány létrehozója kiemelte, egyik legfontosabb céljuk vált valóra azáltal, hogy a magyar sikertörténeteket már nemcsak Magyarország határain belül, a magyarországi fiatal vállalkozók, hanem a Kárpát-medence minden magyarja között keresték.

Az MKB Bank által támogatott fődíj mellett az alapítvány különdíjasa lett az erdélyi Esztány István, az Esztány Táska alapítója. A Heineken Hungária fenntarthatósági különdíját a felvidéki Keszeli Ákos, az Atech.Net alapítója, a Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíját a vajdasági Csikós Árpád, biokertész vehette át. A Magyar Nemzeti Bank különdíjasa pedig az erdélyi Pillich-Wright Gyöngyvér, a Bridge Language Study House Egyesület vezetője lett.

Sokan jelentkeztek

Az alapítvány tájékoztatása szerint összesen 177 vállalkozás jelentkezett a felhívásra, 78-an küldtek be pályázatot. A pályázatok 87 százalékát mikrovállalkozások, 12 százalékát kisvállalkozások nyújtották be. A legtöbb pályázatot, 38 darabot Romániából küldtek, Szlovákiából 18, Szerbiából 13, Ukrajnából 6, Horvátországból és Szlovéniából 2-2 pályázat érkezett.

A pályázatokból neves gazdasági szakemberekből és ismert vállalkozókból álló zsűri választotta ki azt a 30 példaképet, akiket a kiadványukban mutatnak be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG