3p
Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az egészségügyért felelős új államtitkár - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán jelentette be, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) eddigi főigazgatója (j) váltja Zombor Gábort (b) az egészségügyért felelős államtitkári poszton. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt.

Ónodi-Szűcs Zoltán - aki eddig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója volt - a sajtótájékoztatón azt mondta, az a legfontosabb, hogy az egészségügy ne az intézmények érdekeit, hanem a lakosság igényeit szolgálja.

"Azt szeretnénk, hogy a lakosság érezze, hogy a bajával törődtek, ami egy talán kicsit háttérbe szorult" - mondta, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a magyar egészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek.

Mire (ne) számítsanak az ágazatban dolgozók?

Ónodi-Szűcs Zoltán röviden felvázolta teendőit, amelyek közül kiemelte az alapellátás kompetenciáinak fejlesztését, növelését, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosság elégedettségét erősítse. Ezen kívül tervezik az intézményi ösztönzőrendszer átalakítását is.

Kérdésre válaszolva közölte, az ágazatban dolgozók esetében valószínűleg nem lesz életpályamodell, de az ágazati kollektív szerződésről, amely ezt "kiváltja", már elkezdődtek az érdekegyeztető tárgyalások.

A kórházadósságról szólva kijelentette, jelenleg a pénzügyi források felhasználása az intézmények érdekei szerint történik, így azt is nehéz megmondani, hogy a rendelkezésre álló forrás sok vagy kevés. Az első lépésnek a lakossági igények feltérképezésének kell lennie, és akkor lehet majd a forrást meghatározni - tette hozzá.

Mit mondott Orbánnak?

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, jelezte Orbán Viktor kormányfőnek, hogy akkor alkalmas jelölt, ha lehet változtatni, és erre fog törekedni ezután is. "(...) ha fel tudom vázolni azokat a forgatókönyveket, amelyek mentén ezek a célok meg tudnak valósulni, akkor nem lesz gond a források előteremtésével" - fogalmazott.

A budapesti "szuperkórházzal" kapcsolatban azt mondta, valószínűleg Budán fog megvalósulni, de előzőleg megkérdezik az embereket a beruházásról. Jelenleg tizenhárom helyszín felülvizsgálata folyik - tette hozzá, jelezve: nem lesz gyors folyamat, de jövő év végére szeretnének végezni a tervezés összes elemével.

Ez legyen a középpontban

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: azon szeretne dolgozni, hogy megszűnjön a mai ellátórendszer kórházcentrikussága, és a beteg kerüljön a középpontba.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Zombor Gábor távozásának személyi és nem szakmai okai voltak. A korábbi államtitkár érdemei közé sorolta az alapellátás megerősítését, a védőoltási kampány országos bevezetését, a várólisták csökkentését, a rezidensi ösztöndíjrendszer folytatását és a szakorvosi bér fejlesztését.    Ónodi-Szűcs Zoltánnal kapcsolatban úgy fogalmazott: "komoly harcossal van dolgunk, aki nemcsak az orvosok, hanem a betegek nyelvét is beszéli".

Az új államtitkár kinevezését a miniszterelnök már aláírta, a kinevezési okmány a köztársasági elnök szignójára vár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG