3p
Tavaly novemberig 2,7 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében.

Tavaly január és november között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 235 900 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 250 500, míg a költségvetési intézményeknél 208 900 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 248 000, a vállalkozásoknál 251 900, a költségvetésben dolgozóké 239 900, a nonprofit szervezeteknél pedig 229 700 forint volt. A közfoglalkoztatottak átlagosan 78 100 forintot kerestek - közölte a Privátbankárral a Központi Statisztikai Hivatal.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 4,8, a vállalkozásoknál 4,4, a költségvetés területén 5,6, a nonprofit szervezeteknél 6,4 százalékkal nőttek a keresetek 2013 azonos időszakához hasonlítva.

Mennyit viszünk ebből haza?

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 154 500 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 700, a szellemi foglalkozásúaké 209 100) forint volt, 2,7 százalékkal magasabb, mint 2013. január–novemberben.  A családi kedvezmények 2014. évi változása további 0,8 százalékpontos emelkedést eredményezett a nettó keresetek előző évi átlagához viszonyítva. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 300 forintra becsülhető.



2014. január–novemberben a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 217 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 9700, a nonprofit szervezeteknél 9400 forintot kaptak ezen a címen.

Hol lehet a legjobban keresni?

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (480 900 forint), ezt az információ és kommunikáció (447 500 forint), valamint az energiaipar (villamos-energia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (416 300 forint). A legkevesebbet a humán-egészség-ügyi, szociális ellátás (143 000 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (153 000 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (175 800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2014. január–novemberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az átlagkeresetekkel szinte azonos mértékben változtak. A 248 300 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5%.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG