Ma már minden 65 felnőttből egynek hétszámjegyű - azaz legalább 430,5 millió forintos - vagyona van, elsősorban az erős ingatlanpiacnak és a tőzsdei nyereségeknek köszönhetően. Míg 2010-ben 508 ezer, addig 2015-ben már 715 ezer milliomos volt Nagy-Britanniában. A legtöbben, 191 ezren közülük Londonban, a legkevesebben, 12 ezren Walesben élnek - vált ismertté a Barclays bank vagyonkezelői részlegének adataiból.
Gazdagok, de spúrok
A vagyon azonban nem jár együtt a nagyvonalúsággal, az is kiderült ugyanis, hogy a szigetország legalacsonyabb jövedelmű régiójában, Észak-Írországban adakoznak a legtöbbet az emberek: a családok 45 százaléka áldoz jótékony célokra. Londonban ez az arány csak 28 százalék.